Brexit: a V4-ek szövetségest veszítenek

ep
Brüsszel |

Az uniós parlament jóváhagyta a brexit-megállapodást, emiatt az EP-képviselők száma is megváltozik, Szlovákia plusz egy mandátumot kap. A briteknek az EU-ból való távozása ugyan kisebb uniós támogatást, de könnyebb döntéshozatalt hozhat.

Az uniós parlamentben ma este a brexitmegállapodásról való szavazás után elbúcsúztatták a brit EP-képviselőket. A brexit miatt az EP egyelőre 751 helyett 705 tagú lesz. Az Egyesült Királyságnak az EU-ból való távozása után Szlovákiának a korábbiakhoz képest azonban eggyel több, 14 mandátum jut a testületben. 

Elveszített szövetséges
Kovács Attila, a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője szerint a brexit következtében az uniós döntéshozásban Dánia, Svédország és Hollandia veszíti el azt a partnerét, amelyre a döntések blokkolásánál támaszkodhattak. „A brexit következtében a jövőben zökkenőmentesebb uniós döntéshozatalra számíthatunk” – mondta a szakember. Hozzátette, a most távozó brit EP-képviselők korábban a szocialista frakcióval dolgoztak leginkább együtt, így ez a pártcsalád is elveszti egy fontos támaszát. Az Egyesült Királyság kilépésével Németország pedig azzal a szövetségesével lesz szegényebb, amellyel a franciákkal szemben felléphetett. Így a brexit kedvezhet az Emmanuel Macron nevével fémjelzett Renew Europe EP-frakciónak.

Az elemző szerint a britek távozásával a V4-es országok fajsúlya az unión belül ugyan némileg növekszik, de mégis veszítenek a brexittel. „Amikor ugyanis blokkoló kisebbséget akartak létrehozni, kellett egy nagy tagállam. Ez a legtöbbször Nagy Britannia volt” – magyarázta Kovács. Hozzátette, a V4-ek például a migrációs kérdésekben támaszkodhattak a szigetországra. 

Kevesebb pénz
Kovács kiemelte, a brexittel az unió egy jelentős nettó befizető tagállamot veszít, így a 2021–2027-es uniós költségvetés valamelyest csökkenni fog. Szerinte a támogatandó területek is megváltoznak. „Kevesebb juthat agrárpolitikára, kohézióra, és kicsit többet fordíthatnak például innovációra” – mondta a szakember. A V4-es országokban ma kiemelt szerepet kapnak a mezőgazdasági és infrastrukturális fejlesztések. 

Az elemző szerint Szlovákiának a szigetországgal való gazdasági kapcsolatait, így például a nyitrai Jaguar Land Rover gyárat, a brexit miatt nem fenyegeti veszély. „A brit diplomácia lesz olyan dörzsölt, hogy a tagállamokkal kétoldalú gazdasági megállapodásokat köt” – vélekedett a szakember.

Eggyel több
A plusz egy helyet a tavaly tavasszal megválasztott Miriam Lexmann (KDH) töltheti be, aki az Európai Néppárt (EPP) frakciójában ül majd. Lexmann február elején veheti át a mandátumát. A képviselő a kérdésünkre elmondta, elsősorban a szubszidiaritás, vagyis az unió és a tagállamok közti hatáskörök leosztására vonatkozó elvvel szeretne foglalkozni. Az elv szerint a döntéseket az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kell meghozni, vagyis az unió ne vegyen át olyan kompetenciákat, amit tagországi, vagy regionális, esetleg önkormányzati szinten is kezelni lehet. „Azt szeretném, ha ezt az elvet jobban betartanák, mivel ennek a hiánya miatt az emberek elveszítik az unióba vetett bizalmukat” – mondta Lexmann. Hozzátette, szerinte elsősorban az etikai-kulturális és adózási kérdéseknek kellene tagállami hatáskörben maradnia.

Az EP-képviselő ugyancsak kiemelt témaként szeretné kezelni a kül- és biztonságpolitikai ügyeket. Itt azt hangsúlyozta, szerinte az EU-nak elvszerűbben kellene hozzáállnia azokhoz a harmadik országokhoz, amelyekkel gazdasági kapcsolatban van, hiszen ez a tagországok biztonsága szempontjából nagyon fontos. Lexmann a Fidesz magyar kormánypárt ellen az EPP pártcsaládban folyó eljárás kapcsán arról beszélt, szerinte túlpolitizált kérdésről van szó. Úgy látja, nagyon szerencsétlenül alakult a Fidesz EPP-ből való kizárásának kérdése, és véleménye szerint a magyar kormánypártról folyó uniós szintű vitának jobban a tényekre kellene épülnie, de tiszteletben kellene tartani a tagállamok kompetenciáit is. Lexmann szerint, ha ez nem így történik, akkor az a populista erők, köztük a Fidesz erősödését okozhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?