Bödör szabadlábon

Norbert Bödör
Besztercebánya |

A besztercebányai Specializált Büntetőbíróság bírója, Michal Truban – a nyolcórás maratoni tárgyalást követően – szabadlábra helyezte Norbert Bödör nyitrai vállalkozót.

Bödör előzetes letartóztatását a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomozója indítványozta szombaton, a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság bírója azonban nem talált okot a nyitrai vállalkozó fogvatartására, ezért vasárnap szabadlábra helyezte.

A Ján Kuciak újságíró gyilkosságával kapcsolatos botrány egyik mellékszereplőjét az agrártámogatásokkal összefüggő, több mint 10 millió eurós csúszópénzek miatt múlt pénteken vették őrizetbe.

Érdekes

Bödör volt az, aki a Kuciak-ügy tárgyalásán elhangzott vallomások szerint hatósági forrásokból szerzett információkat a Kočner által megfigyelt személyekről. Az újságírók megfigyelését lebonyolító Peter Tóth, a Szlovák Információs Szolgálat volt munkatársa korábban bevallotta, hogy a megfigyeléseket Bödör is pénzelte. Bödör tagadta, hogy információi lettek volna a gyilkossági ügyben folyó nyomozásról, és azt állítja, hogy Tóth hazudott a bíróságon. Elismerte azonban, hogy ismeri a NAKA korrupcióellenes egységének korábbi vezetőjét, Robert Krajmert, Bernard Slobodníkot, a pénzügyőrség volt igazgatóját és Milan Mihálik rendőrt, akit tavaly tartóztattak le az újságírók megfigyelése miatt. Bödör, aki rokona Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitánynak, azt sem tagadta, hogy ismeri Robert Kaliňák volt belügyminisztert és Dušan Kováčik különleges ügyészt is, azt azonban cáfolta, hogy bármilyen ügyben intézkedett volna náluk. A nyitrai üzletember szerint nem igaz, hogy bármilyen módon részt vett volna az újságírók megfigyelésében, de azt nem tagadta, hogy találkozott Tóthtal a gyilkosság után. Tóth állítólag arra kérte, hogy segítsen Kočnernek, aki akkor már rács mögött volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?