Blanár: Muszáj tárgyalni, Jurík: Oroszország nem akar békét

Blanár Lavrov

Egyre kevesebb az esély a békére Oroszország és Ukrajna között – véli Juraj Blanár szlovák külügyminiszter (Smer). A politikus a TA3 televízió V politike című vasárnapi műsorában beszélt arról, hogy Oroszország előrenyomulása és területfoglalásai megnehezítik a kommunikációt, de a tárgyalások szükségességét továbbra is hangsúlyozta.

„Diplomácia nélkül nem megy – valahogyan kommunikálnunk kell” – fogalmazott Blanár. Fontosnak nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök már kétszer is tárgyalóasztalhoz ültette a feleket, és szerinte a közvetlen egyeztetések végül eredményt hozhatnak.

Beáta Jurík, a Progresszív Szlovákia parlamenti képviselője egyetértett abban, hogy kommunikációra szükség van, ám hangsúlyozta: világos, hogy Oroszország nem akar tárgyalni. Úgy látja, hogy a hónapok óta tartó diplomáciai erőfeszítések rendre kudarcot vallanak. Ebből kiindulva nem érti, miért utasítja el Szlovákia a katonai segítségnyújtást Ukrajna felé.

„Nem az a cél, hogy legyőzzük Oroszországot, hanem az, hogy megállítsuk – hogy minél távolabb maradjon a határainktól, és megértse, hogy katonai úton ezt a konfliktust nem tudja megnyerni” – mondta Jurík. Hozzátette: gazdasági nyomást is kell gyakorolni Moszkvára, és üdvözölte, hogy Szlovákia végül támogatta a háborús bűnök kivizsgálására felállított nemzetközi bíróság létrehozását.

Blanár elmondása szerint korábbi kijelentése a megbocsátás szükségességéről arra vonatkozott, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások után mi lesz a következő lépés Oroszországgal. „Világosan fogalmaztam: nem akarjuk fegyverkezéssel készíteni elő a NATO és Oroszország közti harmadik világháborút. A cél a kapcsolatok konszolidálása” – mondta a külügyminiszter. Hangsúlyozta: Szlovákia elítéli a civil lakosság elleni támadásokat és a nemzetközi jogsértéseket, ugyanakkor szerinte meg kell határozni, hogyan tovább.

Blanár emellett ismét jelezte, hogy Szlovákia garanciákat vár az Európai Unió újabb Oroszország elleni szankciós csomagjának támogatásához. Jurík ezzel szemben bírálta a kormányt, amiért más uniós országokkal ellentétben Szlovákia nem készül fel az orosz gázfüggőség felszámolására. Blanár ezt visszautasította.

A beszélgetés végén szóba került a július 5-i, a dévényi várban megrendezett ünnepség is, amelyet Jurík élesen bírált, méltatlannak nevezve azt, és úgy vélte, az az „értékrendi és kulturális ürességet” tükrözi, amelyet Robert Fico (Smer) miniszterelnök hagy maga után. Ezzel szemben Blanár támogatta Fico nézeteit, miszerint a „határtalan progresszivizmus” és a „liberalizmus” veszélyes, mivel szerinte ezek üres ideológiákat képviselnek, emiatt pedig fontosnak tartja az alkotmány tervezett módosítását.

(mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?