Pozsony. Valószínűleg ma eldől, ki lesz a kulturális minisztérium új államtitkára. A Magyar Koalíció Pártja a héten hírzárlatot rendelt el a jelöltekkel kapcsolatban, ám kiszivárgott értesülések szerint Bíró Ágnesnek van a legnagyobb esélye arra, hogy Kvarda József utódja legyen.
Bíró Ágnes az esélyes?
A mai ülésen az OT-tagok megvitatják a párt 6. kongresszusának programját, valamint az MKP költségvetés-tervezetét. Farkas Iván, a parlament közigazgatási bizottságának tagja beszámol a pénzügyi decentralizációról szóló törvényekről, s várhatóan zajos vita lesz arról, mi szerepelhetne abban a kormányrendeletben, melynek alapján majd elosztják a pénzeket a községek között. „Nem mindegy, milyen együttható és képlet szerint számolják ki, hogy a központi költségvetésből az egyes településeknek mennyi jusson. Biztosan élénk párbeszéd alakul ki, mely eredményeképpen megfogalmazunk egy állásfoglalást. A Koalíciós Tanács ülésén és a kormánytagoknak is ezt kell majd képviselniük” – tette hozzá az MKP OT elnöke. (sza)
Szó lesz Csáky és Simon vitájáról is
Pozsony. A programpontok között nem szerepel Csáky Pál és Simon Zsolt e heti összezördülése. A kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes jelezte: megdorgálja a földművelési minisztert, amiért nem volt jelen az antidiszkriminációs törvénnyel kapcsolatos kormányszavazáson, és erről a pártvezetést is tájékoztatja, Komlósy ezért nem zárta ki, hogy az egyéb napirendi pont keretében ez is szóba kerül. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.