Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés és okirat-hamisítás miatt vádemelési javaslatot tettek Jozef S. nagymihályi bíró ellen. Az eljárás lefolytatásába az alkotmánybíróság még augusztusban beleegyezett. Jozef S.
Bíró a vádlottak padján
A bíró egy 30 milliós biztosítási csalás egyik főszereplője. Egy házaspár külföldön autóbalesetet szenvedett, a férj vezetett. A feleség súlyosan megsérült, és 30 milliós kártérítésre perelte a férfit. A pénzt az Allianz Biztosítótól próbálta behajtani a nő ügyvédje, egy végrehajtó és Jozef S. segítségével. Miután a bíróság megítélte a kártérítést, már csak azt kellett elintézni, hogy a megfelelő bíró elrendelje a pénz behajtását. Mivel véletlenszerűen, számítógép segítségével osztják szét az aktákat, az ügyvéd addig terjesztgetett elő hibás beadványt, míg Jozef S.-hez került, aki azonnal kijavította a hibákat, majd elrendelte a végrehajtást. Az ügyre éppen az elektronikus iktatónak köszönhetően derült fény: az igazságügyi miniszternek feltűnt, hogy ugyanabban az ügyben egymás után több rossz beadvány érkezett. Lucia Ž. végrehajtó ellen még júliusban vádemelési javaslatot tettek. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.