Bejárták Hedvig útját

Nyitra. Futólépésben, majd lassabb tempóban is végigment tegnap a városon a Malina Hedvig-ügyet felülvizsgáló ügyészségi csapat, hogy megállapítsák, mennyi idő alatt tehette meg a lány az utat.

A vicces menet kétszer vonult végig NyitránMiriam Hojčušová felvételeA nyomozási kísérletbe, amely a büntető törvénykönyv szerint a tanúk és vádlottak vallomásaiban elhangzottak, vagy a vizsgálat során megállapított tények ellenőrzését szolgálja, Hedviget egy figuráns civil ruhás rendőrnő helyettesítette.

Futólépésben a városon át

Jelen volt a főügyészségi kihallgatásokat végző ügyész, Jaroslav Kozolka, a belügyminisztérium által megbízott nyomozó, Jaroslav Plunár, Malina Hedvig ügyvédjei, Roman Kvasnica és Branislav Jurga, több egyenruhás rendőr és egy tucatnyi újságíró.

A menet először 9.15-kor indult az autóbusz-pályaudvarról, és olyan iramban futott, hogy az utat a korzón és a Híd utcán át a Nyírfaligetig 18 perc 15 másodperc alatt tette meg. Az, hogy Hedvig 2006. augusztus 25-én valóban ezen az útvonalon ment-e a magyar tanszékre, nem derült ki, mert a lány a főügyészségen nem tett vallomást.

Jaroslav Kozolkától, a kísérletet irányító ügyésztől megkérdeztük, miért nem álltak meg a Tescóban, ahol Hedvig szendvicseket akart venni, de azt felelte: a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkozik. Nem tett eleget Roman Kvasnica kérésének sem, aki azt szerette volna, ha a híd alól, ahol a kísérletet befejezték, tovább mennek a Nyírfaligeten át a magyar tanszékig. Ma egyébként a helyszínen építkezés folyik, és mint megtudtuk, az eredeti állapotokról és a támadás pontos helyéről 2006 augusztusában semmilyen felvétel, vagy térkép nem készült.

Másodszor 10.30-kor indult el az ügyészségi csapat a figuránssal, ezúttal lassúbb tempóban, és az utat 23 perc 2 másodperc alatt tette meg. Hogy mi volt a céljuk a kísérlettel, azt az ügyész nem árulta el, ezért csak találgatni lehet, hogy azt akarták bebizonyítani: ha Hedviget két tanú látta fél nyolc tájban nyugodtan lépegetni a ligetben, akkor ezt megelőzően nem érhette támadás, mert nem fért bele az időbe. A dunaszerdahelyi busz, amellyel a lány Nyitrára utazott, ugyanis 7.10 tájban érkezett meg az autóbusz-pályaudvarra, és a kísérlet során mért idő csak arra elég, hogy valaki megállás nélkül megtegye a szóban forgó utat.

Mit láthattak a tanúk?

Malina Hedvig ügyvédje szerint azonban a tanúk hazudtak, és valószínűleg egyáltalán nem látták a lányt aznap reggel. A ligetben működő magánnyomozó iroda munkatársai csak jóval azután nyilatkoztak a sajtónak, hogy a rendőrség lezárta a támadás ügyében végzett vizsgálatot, és a főügyészségi kihallgatás során is egymásnak ellentmondóan vallottak. Ugyan mindketten azt állították, hogy fél nyolc után látták Malina Hedviget mezítláb lépegetni, de egyikük az út jobb oldalán, másikuk a bal oldalon, a nő, aki gyalog ment, azt mondta, látta a mellette autóval elhaladó kollégáját, még intett is neki, a férfi viszont biztos volt benne, hogy Hedvigen kívül senki nem ment arra. Ráadásul a nyomozóirodában vezetett nyilvántartás szerint mindketten7.30-kor érkeztek meg a munkahelyükre – ezt a nő azzal magyarázta, hogy a főnök miatt a kapus korábbi időpontot ír be neki, mert ő mindig késik. Roman Kvasnica szerint az ilyen kísérletekkel csak az időt vesztegeti a főügyészség, más összefüggéseket kellett volna vizsgálni, és már sokkal hamarabb. „Ahelyett, hogy komikus felvonulásokat rendeznek, a fantomképekre hasonlító fiatalembereket ellenőrizzék, akik a tévében nézik hogyan szaladgálunk a városban, és röhögnek rajtunk. Nagyon nehéz a helyzetünk, amíg Szlovákiában olyan személyek számítanak szavahihetőnek, mint Róbert B., és azt sem tudjuk, mit vizsgál most a főügyészség. Teljesen lényegtelen, ki mennyi idő alatt képes megtenni az utat, mert itt csak két dolog biztos: Malina Hedvig 7.10-kor szállt ki a buszból, és nyolc óra tájban érkezett meg a magyar tanszékre. A közben eltelt idő több, mint háromnegyed óra, és ha a rendőrség meg az ügyészség nem tudja, mi történt ezalatt, arról csak ők tehetnek, mert nem is vizsgálták. Részt vettünk ebben a komédiában, de semmi értelmét nem látjuk, nyilván csak azok tudják mi a célja, akik a háttérből irányítják ezt az egészet” – mondta az ügyvéd.

Malina Hedvig az ő tanácsára nem volt jelen, mert úgy gondolta, épp elég megaláztatást állt ki eddig. A hatóságok a törvény értelmében sem a tanút, sem a vádlottat nem kényszeríthetik a nyomozási kísérletben való részvételre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?