Pozsony. Villámlátogatást tett tegnap a szlovák fővárosban José Manuel Barroso.
Barroso villámlátogatása
Lent az adók, fent a támogatásokTASR-felvételAz Európai Bizottság november 1-jén hivatalba lépő új elnöke pozsonyi tárgyalásain visszautasította néhány francia és német politikusnak azt a javaslatát, hogy függeszszék fel a strukturális alapokból folyó támogatásokat azoknak az államoknak az esetében, ahol alacsonyak az adók. A volt portugál miniszterelnök a Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfővel tartott megbeszélése után újságírók előtt elmondta: hivatalosan egyébként eddig egyetlen tagország sem tett ilyen indítványt. Barroso szerint az alacsony adó vonzza a külföldi befektetőket. Ám ha az unió ezt nem veszi figyelembe, a támogatás a kohéziós alapon keresztül sokkal több pénzt emésztene fel. A leendő EB-elnök szerint bizonyos fokú adóharmonizáció lehetséges, de a jogi személyek egységes jövedelemadójának bevezetéséről szkeptikusan nyilatkozott. A tegnapi találkozón Barroso nem nyilatkozott Rocco Buttiglione EU-biztosi jelöltségének elutasításáról. Csupán annyit közölt: erről a kérdésről még tárgyalni fog az Európai Parlament frakcióvezetőivel, s az EP majd október 27-én dönt az új bizottság összetételéről. Barroso és Dzurinda egyebek között a szlovákiai reformokról – melyek nagyban hozzájárulnak a versenyképesség eléréséhez –, Törökország csatlakozásáról és a közelgő ukrán államfőválasztásról is tárgyalt. Pozsonyból Barroso Varsóba utazott. (t, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.