Bármikor érkezhet a kb. 250 eurós támogatás, már megkezdődött a folyósítás
Bármelyik pillanatban megérkezhet a Bethlen-pénz – pénteken megkezdődött a folyósítás
Pénteken megkezdődött a határon túli magyar diákoknak járó támogatás folyósítása, így bármikor megérkezhet a kb. 250 eurónyi összeg az igénylők számlájára.
Múlt hét pénteken megkezdődött a „Szülőföldön magyarul” elnevezésű támogatás kifizetése. A bruttó 100 ezer forintos támogatás jelenlegi árfolyam szerint kb. 250 eurót jelent.
A BGA Felvidék munkatársa, Czibula Ádám megkeresésünkre elmondta, hogy a támogatás a hónap végéig minden igénylő számára megérkezhet, amennyiben minden szükséges adatot megfelelően töltöttek ki a támogatás igénylésekor, illetve a támogatási kérelemben megadott számlaszámuk jelenleg is érvényes.
Az évi egyszeri támogatásra minden évben tavasszal pályázhatnak a szülők vagy a nagykorú diákok, és a támogatást mindig az előző tanévre folyósítják a kedvezményezetteknek. A „Szülőföldön magyarul” elnevezésű támogatásra egyaránt pályázhattak erdélyi, horvátországi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és muravidéki magyar tannyelvű intézményben – óvodában, alap- és középiskolában, illetve egyetemen – tanuló diákok.
A „Szülőföldön magyarul” pályázatról bővebb információt korábbi cikkükben vagy a Rákóczi Szövetség hivatalos oldalán találhatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.