Az előző megbízatási időszak végén negatívan értékelte, hogy a parlamentben túl sok független honatya tevékenykedett. Azt mondta, jó lenne, ha ilyen szempontból (is) változna a politikai kultúra, ami egyébként a mostani parlament egyik fontos célkitűzése. Alig telt el néhány hónap a választásoktól, és máris van 11 független képviselő. Mi erről a véleménye?
Bárdos Gyulát, az MKP frakcióvezetőjét a független képviselőkről
Az, hogy függetlenítették magukat, az ő döntésük. A tizenegy képviselő állítja: nem ők a hibásak, amiért a helyzet így alakult. Mindenesetre a parlamenti szabályok szerint, ha valakikben megfogalmazódik a klubalakítási igény, a frakció csak akkor jöhet létre, ha ebbe a szavazáson jelen levő képviselők többsége beleegyezik. Ettől függetlenül a politikai kultúra színvonalának emelését továbbra is fontosnak tartom – éppen ezért mondtuk többen is, hogy nem lenne jó, ha egy pártnak több klubja lenne. A törvény lehetővé teszi, hogy mindenki maga döntse el, kíván-e vagy sem bizonyos frakció tagja lenni, és ha ki akar lépni, akkor kiléphet. Senki szuverén döntését nem lehet megkérdőjelezni. Véleményünk lehet róla, és személy szerint nem tartom jó iránynak, hogy mindjárt a megbízatási időszak elején az egyik parlamentbe jutott párt klubja két csoportra oszlik. Ugyanakkor ez az adott párton belüli mozgás, nem pedig a képviselők parlamenti tevékenységének a következménye. Az, ami a HZDS-ben történt, és ami történni fog, nem meglepetés. Nehéz döntőbíróként fellépni. Szerintem rajtuk aligha lehet számon kérni a politikai kultúrát. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.