Az utolsó utáni pillanat

bugár žitňanská

A hétvégén több smeres politikus is elmondta, nagyon tisztelik azokat az állampolgárokat, akik részt vettek a pénteki tömegtüntetéseken, a demokráciában ez teljesen normális dolog, és milyen jó, hogy a megmozdulások nyugalomban zajlottak. Azt egyikük sem kommentálta érdemben, mit szólnak ahhoz, hogy emberek tízezrei kiabálták egyszerre, elég volt Ficóból.

Robert Fico azt hangsúlyozta a tüntetés előtti napokban, mindent meg kell tenni a helyzet nyugodt rendezéséért, miközben ő minden miniszterelnöki tekintélyét és erejét arra használta, hogy a helyzetet még inkább elmérgesítse. A tüntetés szervezőit és résztvevőit tulajdonképpen külföldi ügynököknek titulálta, és az utolsó pillanatig minél több embert próbált elriasztani a részvételtől, még olyan pitiáner módszerektől sem riadva el, mint a kormányhivatal előtti bokrok alá rejtett kőkockák mint nemzetbiztonsági kockázat emlegetése. Igen, Fico ezzel a lakosság egy része előtt nevetségessé tette magát, egy másik részét, a hiszékenyebbeket viszont tudatosan félrevezette, cinikusan megalázta. Ahhoz nem volt mersze, hogy a tüntetéseket megakadályozandó kilépjen a demokratikus keretek közül, de a hazugságok, dezinformációk és a lakosság félrevezetése terén nagy erőbedobással küzdött. Ez pedig ugyancsak intő jel: a sarokba szorított Fico már szélsőséges eszközökhöz nyúl. Addig kell őt megállítani, amíg nem lépi át a demokratikus kereteket.

Ezeknek a demokratikus kereteknek a megtartása a mai nap legfőbb tétje. Ha a Híd ma úgy dönt, Robert Fico tovább irányíthatja ezt a kormányt, a tüntetések alighanem folytatódni fognak. Ekkora tömegeket már nem lehet megnyugtatni azokkal a kijelentésekkel, amelyekkel eddig Bugár Béla és Lucia Žitňanská minden felelősségtől elzárkózott; annyival elintézni a dolgot, ez a helyzet fölöttébb nyugtalanító, az emberek szembeköpése volna. Az elmúlt egy hét időhúzása már így is a végsőkig élezte a helyzetet, Bugárék az utolsó utáni pillanatban ránthatják félre a kormányt. Nem mindegy persze az sem, milyen megoldást érnek el: az előrehozott választások mellett játékban van egy hosszan elnyúló kormányválság lehetősége is, kisebbségi kormánnyal, amelyet esetleg kilóra megvásárolt képviselők vagy akár Kotlebáék támogatnának. A Híd ezúttal – nem úgy, mint 2016-ban – gyors döntést képtelen volt hozni, pedig nagy szükség lett volna rá. Most már csak mentheti a menthetőt, meg kell akadályoznia a válság további eszkalálódását.

Bugár Béla tegnapi szavai, melyek szerint az előrehozott választások csak az SaS-nek és az OĽaNO-nak felelnének meg, azt mutatják, vagy még mindig nem érti teljesen a helyzetet – amit nehéz elhinni az egyik legtapasztaltabb hazai politikusról –, vagy már elkönyvelte, hogy a Híd előtt nem áll további politikai jövő. Azt ugyanis tudnia kell, hogy a Smerrel tovább kormányozni pártja és az ország számára is katasztrofális következményekkel járna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?