Az oltatlan egészségügyi alkalmazottak csak negatív teszttel dolgozhatnak

koronavírus kórház

A kórházak és rendelők azon alkalmazottainak, akik nem oltatták be magukat, és az utóbbi 180 napban nem estek át a COVID-19 betegségen, 72 óránként le kell teszteltetniük magukat. Ez a Szlovák Egészségügyi Minisztérium aktuális iránymutatásából következik. Az intézkedés vonatkozik azokra az alkalmazottakra is, akik a kétadagos vakcinának még csak az első dózisát vették fel.

A teljes védettséget élvező alkalmazottaktól, illetve azoktól, akik az utóbbi 180 napban átestek a betegségen, és nincsenek a COVID-19-re jellemző tüneteik, nem fognak tesztet kérni azelőtt, hogy belépnének a munkahelyükre. 72 óránál nem régebbi negatív tesztet kell viszont felmutatniuk azoknak a munkavállalóknak is, akik már megkapták a vakcina mindkét adagját, de pozitív epidemiológiai anamnézissel rendelkeznek, vagy a COVID-19-re jellemző tüneteik vannak, ugyanakkor mentesülnek a karanténkötelezettség alól.

Az egészségügyi szakközépiskolások, az egészségügyi szakmákra készülő egyetemi hallgatók és oktatóik tesztelését a kórházi gyakorlati képzés során az egészségügyi szolgáltató biztosítja a munkavállalókra vonatkozó rendszer szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?