Az OLAF megkezdte a nyomozást az EU-s agrártámogatási csalások ügyében

agrártüntet
Brüsszel/Pozsony |

A brüsszeli székhelyű Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) csütörtökön bejelentette, hogy elkezdte a nyomozást az uniós agrártámogatásokkal való állítólagos visszaélésekkel kapcsolatban, amelyekre a februárban meggyilkolt szlovák újságíró, Ján Kuciak mutatott rá. Erről a Politico c. hetilap internetes kiadása tájékoztatott. 

Kuciak utolsó cikkeiben, melyeket halála után jelentettek meg, az olasz maffia, a szlovák politikusok és az uniós mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos csalások összefüggéseiről írt. Az újságírót és jegyesét február 21-én lőtték le a nagymácsédi családi házukban, a Galántai járásban.

„Megerősíthetjük, hogy az előzetes információk vizsgálata után az OLAF megkezdte a nyomozást az EU-s agrártámogatásokkal való lehetséges visszaélések ügyében” – közölte nyilatkozatában a hivatal szóvivője.
 

„A nyomozás azokkal az ügyekkel függ össze, amelyekről nemrég szereztek tudomást Ján Kuciak oknyomozó újságíró munkájának köszönhetően” – tette hozzá a szóvivő. 

Kuciak az Aktuality.sk szlovák hírportálnál dolgozott. Ennek résztulajdonosa az Axel Springer nevű német társaság, amely a brüsszeli székhelyű POLITICO Europe c. hetilap résztulajdonosa is egyben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?