Az iskola befejezése új kötelességeket is jelent a biztosító felé – mutatjuk, mit kell tenni

végzős diák

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) emlékeztet, hogy az iskolai tanulmányok végével a diákoknak el kell intézniük pár dolgot a biztosítóval is.

A középiskolát végzett diákok után a biztosítást legfeljebb augusztus 31-ig fizeti az állam az adott naptári évben, amelyben befejezték tanulmányaikat.

Ha az érettségizett diák egyetemen folytatja tanulmányait, akkor továbbra is az állam biztosítottja marad, és az egészségbiztosító felé nincs bejelentési kötelezettsége. Amennyiben a középiskolai végzős nem folytatja felsőoktatásban, nem válik alkalmazottá, és nem is kezd vállalkozásba, lehetősége van álláskeresőként bejelentenie magát a munkaügyi hivatalban. Ebben az esetben az egészségbiztosítást továbbra is az állam fizeti utána

– magyarázza Danka Capáková, az Általános Egészségbiztosító szóvivője. Ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb október 8-ig köteles bejelentkezni az egészségbiztosítónál, és saját maga köteles fizetni a biztosítását.

Ha esetleg más EU-s országban tanul tovább a diák, és ez egyenértékű a szlovákiai felsőoktatással, akkor ugyancsak az állam fizeti az egészségbiztosítását.

Mi van a friss diplomásokkal?

Az alapképzést (bakalár) végzett hallgatók kötelezettségei attól függnek, hogy folytatják-e tanulmányaikat. Ha az ilyen végzős 26 éves koráig továbbtanul, az állam a biztosítást a szünidő alatt is fizeti a mesterképzésre való beiratkozás napjáig. 26 és 30 éves kor között az állami biztosítás feltétele a nappali tagozatos képzés. Nem szükséges minden évben benyújtani az iskolalátogatásról szóló igazolást, amennyiben a hallgató megszakítás nélkül folytatja felsőfokú tanulmányait Szlovákiában.

Az állam azoknak a mesterképzést végzett (pl. Mgr., Ing.) hallgatóknak is fizeti a biztosítás a szünidő alatt, akik ugyanabban a naptári évben beiratkoznak nappali tagozatos doktori képzésre.

A biztosítást tehát továbbra is az állam fedezi, ha a doktori tanulmány nappali tagozatos, a hallgató nem lépte túl a képzés megszabott időtartamát, még nem szerezte meg a harmadik fokozatú végzettséget, vagy még nem töltötte be a 30. életévét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?