Közélet
  - Brano Bibel felvétele

Az Európai Parlament képviselőit sem hagyja hidegen a Kuciak-gyilkosság

Demecs Péter

2018. április 12. 16:08

Brüsszel | Tegnap Brüsszelben is a Kuciak-ügy volt a téma, a kettős gyilkosság kapcsán született határozati javaslat enyhébb lehet a vártnál. Az ellenőrző bizottság jelentését az EP már megtárgyalta, s az észrevételek alapján kidolgozott határozatról a jövő héten fognak szavazni.

A szlovákiai ellenőrzés egyik fő célja szerinte nemcsak a politikai helyzet és a társadalmi hangulat feltérképezése volt, hanem annak is megpróbáltak utánajárni, hogyan vonhatja le a szlovákiai eseményekből a következtetéseket az Európai Unió, és változásokat javasoljanak.

Kompromisszum

A szlovákiai események kapcsán kidolgozott határozat egy kompromisszum eredménye, minden politikai frakciónak rá kellett bólintania. Jávor Benedek (Zöldek) magyar EP-képviselő szerint ezt tükrözi az elfogadásra kerülő dokumentum. „A szavazásra kerülő dokumentum erős lesz és jó lesz, de inkább a kisebb ellentéteket kiváltó dolgokra koncentrál, mint például az újságírók védelme, a korrupcióra kevésbé reagál” – állítja az EP-képviselő. Szerinte az oknyomozó újságíró munkája is rávilágított, milyen problémák vannak az uniós alapok felhasználásával. „Ez pedig már nemcsak Szlovákia problémája” – fűzte hozzá Jávor.

Korrupció

A korrupciót ugyan említi a szöveg, ám nem részletekbe menően. Információink szerint egyes tagállamok EP-képviselői például nem voltak hajlandók rábólintani arra, hogy a határozatba bekerüljön, szigorúbban kell ellenőrizni az uniós alapok felhasználását. „A tagállamok úgy gondolkodnak, hogy előnyösebb, ha a rendszer különösebben nem változik, ha nem foglalkoznak nagyon részletesen majd azzal, hogyan költik ez alapokat” – mondta lapunknak neve elhallgatása mellett az EP egyik munkatársa.
 

2018. április 11. 19:55

Továbbra is tart a nyomozás a Kuciak-gyilkosság ügyében, de az ügyészség nem mond semmit

Elég határozott?

Nagy József (Híd) európai parlamenti képviselő úgy véli, az elfogadásra váró határozat elég kemény. „Egy újságírói szabadság címszó alatti jelentésbe nem lehet belecsomagolni az európai alapok ellenőrzéséről szóló reformot. Amit ilyen rövid idő alatt bele lehetett dolgozni, az belekerült. A határozat kemény, meg lehetünk vele elégedve, s meggyőződésem, hogy sikerül elfogadni a parlamentben” – mondta lapunknak Nagy József.

Csáky Pál (MKP) EP-képviselő szerint határozottabb fellépésre lett volna szükség. „A kormánypárti szlovákiai EP-képviselők állítják, hogy a mi feladatunk Brüsszelben csökkenteni a károkat és fényezni Szlovákiát. Én meg azt mondom, hogy a mi feladatunk kitisztítani ezt az istállót. Ezért akartunk sokkal határozottabb javaslatot. A szavazásra kerülő határozat végül nem ideális, de meg fogom szavazni” – nyilatkozta lapunknak Csáky.

Újabb ellenőrzés lesz

Ingeborg Gräessle (DE, EPP) az EP költségvetését ellenőrző bizottság tagja szerint a szlovák példa csak igazolja, milyen hatalmas visszaélések vannak az uniós alapok elosztásánál. „Bizonyítékot nem látunk, ám eleget tapasztaltunk ahhoz, hogy megvizsgáljuk az egész rendszert” – mondta lapunknak Gräessle, hozzátéve: ezen a téren az unió ellenőrző mechanizmusait is módosítani kell. Az EP nagy valószínűséggel ősszel küld ismét ellenőrző bizottságot Szlovákiába.

Önnek ajánljuk