Brüsszel. Az Európai Bizottság sajnálatosnak és szerencsétlennek tartja Eric van der Linden roma gyerekekre vonatkozó kijelentését, ezért bejelentette, Linden ebben a témában a továbbiakban nem nyilatkozhat.
Az Európai Bizottság bírálja Lindent
Brüsszel. Az Európai Bizottság sajnálatosnak és szerencsétlennek tartja Eric van der Linden roma gyerekekre vonatkozó kijelentését, ezért bejelentette, Linden ebben a témában a továbbiakban nem nyilatkozhat. A holland diplomata azt javasolta, a gyerekeket kényszerítsék bentlakásos iskolákba, ahol alkalmuk nyílna elsajátítani társadalmunk értékrendjét. Az EB konzultált diplomatájával az ominózus kijelentésről, és Linden is megváltoztatta álláspontját. Az Európai Roma Információs Iroda fenntartja azt a véleményét, amely szerint Brüsszelnek vissza kellene hívnia a pozsonyi EU-képviselet vezetőjét. Egyébként Linden nemcsak a Holland Televízióban nyilatkozott így, hanem hasonlóan beszélt már februárban a BBC World adásában is. (TASR, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.