Az embereket összekötő Beneš – elfogult beszámoló a budapesti szlovák nagykövetség előtti tüntetésről

2025 végén több meglepetés is ért: ezek közül az egyik természetesen a Beneš-dekrétumok körül kialakult politikai vulkanizmus volt. Noha lehet, hogy mindez nem hasonlítható világpolitikai eseményekhez, a kis (cseh)szlovákiai magyar koordináta-rendszerünkben mégis fontos fejleményről volt és van szó.

Visszafogott és vegyes politikai jelenlét

Az igazi meglepetések pedig hosszabban hatnak, nem volt máshogy ebben az esetben sem. Erről végül egy budapesti egyetemista csoport gondoskodott. Jóvoltukból szombat este a több száz fősre hízott tömeg szépen lassan „ráfolyt” a budapesti Stefánia útra a szlovák nagykövetség előtt. Tarka gyülekezet volt, amelyet szlovákiai magyar résztvevők is gazdagítottak – volt például Párkány-feliratú nemzeti zászló. A valamilyen indíttattásból a politika – és a szlovákiai magyarok – iránt érdeklődő civil mellett ismert neveket is ki lehetett szúrni az emberek között. 

Mások mellett mindjárt ott volt köztük a Tisza Párt részéről Magyar Péter és Bódis Kriszta, míg a Mi Hazánkat Novák Előd képviselte, valamint az ex-politikus Schiffer Andrást is ki lehetett szúrni a tömegben, nemkülönben Pottyondy Edina közéleti influencert. A magyar kormány részéről talán még rejtőzködő résztvevővel sem számolhattunk…

A politikum láthatóan elfogadta a szervezők kérését, amelyet Csontos Anna, az est házigazdája a következőképp fogalmazott meg: „pártoktól és világnézettől függetlenül fejezzük ki szolidaritásunkat a felvidéki magyarsággal”. A Fico-kormányok mindezek mellett természetesen megkapták az ellenük irányuló dühöt. A tüntetés után pedig különösen a Magyar Pétert sűrű fallal körbevevő stábok tettek arról, hogy egy-egy politikus is jobban láthatóvá váljon. A pártokon átívelő alapelv azonban végig érvényesülhetett.

Magyar mindenesetre mondott néhány fajsúlyosabb vállalást. Mint fogalmazott, ha pártját a választók tavasszal felhatalmazzák a kormányalakításra, a külügyminiszterük feladata lesz, hogy magyarázatot kérjen a vonatkozó törvénymódosításra, s hogy elintézze: helyezzék azt hatályon kívül. A Tisza Párt vezére a magyar kormány hallgatását azzal kommentálta, hogy szerinte még az államszocializmus idején sem történhetett volna meg, hogy ilyen esetben ne szólaljon meg a magyar kormány.

Felkészült fiatalok

A szervező egyetemisták jól láthatóan igyekeztek a tőlük telhető legjobban felkészülni Beneš terhes örökségéből: mindegyikük egy-egy újabb témaszeletet villantott fel képzettség és szakma szerint. Igyekeztek emellett „univerzális”, mindenki által érthető szálakra felfűzni a mondandójukat.

Külön felkaptam a fejemet, amikor Gábris Attila a 2004-es népszavazást emlegette: hiszen a szervezők nagyjából ezen év körül születtek. Ugyanő emlegette fel az első Fico-kormány magyarellenes intézkedéseinek sorát, amikor legfeljebb szintén kisgyerekek voltak, így még a magyarországi közélet akkori hányattatásaira sem nagyon emlékezhetnek. Felkészültek, ahogy írtam.

A beszédekben hol jobban, hol kevésbé a hatalom általános kritikája is felmerült. 

„Sose hagyjátok semmi hatalomnak, hogy egymás ellen uszítson benneteket. Sose hagyjátok, hogy eltiporja a jogaitokat!” 

– fogalmazott Zoltán Krisztián.

Külön értékelendő gesztus volt – s a hatalomkritikába is beleillett – Pavol Országh Hviezdoslav „S nem lesz több elnyomott” c. verse Molnár Máté előadásában. Emellett legalább kétszer másoknál felmerült József Attila neve is, vagyis sikerült mozgásba hozni a magyar és a szlovák szépirodalom fontos neveit is. Hviezdoslav magyar kötődéseit is igyekeztek hangsúlyozni, nemkülönben a mondanivalója egyetemességét.

A felszólalók (nem) meglepő módon elég sokat időztek a szlovák-magyar történelmi megbékélés témájánál. 

„Amíg ezek a dekrétumok érinthetetlenek, addig egy láthatatlan fal áll a történelmileg egyébként egymáshoz közel álló magyarság és szlovákság között” 

– fogalmazott például Pásztor Ákos.

Ugyanilyen súllyal esett latba a magyar politikán átívelő törekvés. „Ma megmutattuk azt, hogy amikor a legnagyobb a baj, magyarként kezet tudunk nyújtani egymásnak” – fogalmazott egyenesen Katona Illés főszervező. Ő volt aztán az, aki egyfajta „követeléslistát” is megfogalmazott. Egyrészt és nyilván a „némaságtörvény”, valamint azon 1945-1948 közötti törvények és rendeletek visszavonását követelték, amelyek „kollektíven megbélyegzik a magyarságot, és lehetővé teszik a vagyonuk elkobzását”. A listát kiegészítette még a felvidéki magyarok egyenrangú kezelése a nemzetiségi jogok a kettős állampolgárság és az általuk lakott országrészek méltányos állami fejlesztésével. 

Végül megkérték a „tiszteletreméltó szlovák nemzetet” arra, hogy „nyújtson békejobbot a magyarságnak, és szolgáltasson erkölcsi jóvátételt a meghurcolt családok számára”.

Központban a szlovákiai magyarok

Ami a közvetlenül érintett közösséget illeti, az egyetemisták felolvasták a Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása, vagyis a TéKa által a szlovák parlamentnek címzett nyílt levelet. Magam voltam az egyedüli szlovákiai – vagy ott helyben sokak számára, ahogy utána megszólítottak: felvidéki – magyar felszólaló. Életemben először szerepeltem így tüntetésen. Ám mivel gyerekkoromtól kezdve a családtörténetekben folyamatosan a vegzáló, az emberekből puszta tárgyat kreáló államhatalmakról hallottam, igent mondtam a szabadkai barátom fián keresztül érkezett felkérésre. A nemzedékeken át öröklődő fájdalomról, traumákról beszéltem – na és arról, hogy ezt jobb aktív közösségi fellépéssel gyógyítani, nem pedig az államainkra és kormányainkra várni.

Az esemény után – amikor valahonnan némi sütemény is előkerült – az egymás társaságát kereső emberek még maradtak kicsit a nagykövetség előtt. Ahogy a rendőrség is, amelynek nem sok dolga akadt a kordonok őrzésén és forgalomterelésen kívül. 

Mivel a szervezők saját erőből szervezték meg a tüntetést, ezért némi önkéntes anyagi hozzájárulást is kértek a jelenlevőktől. 

Összességében tényleg üdőítő volt látni, hogy egy szorgalmas fiatal társaság igyekezett felnőni a helyzet magaslatához, és gyakorlatilag ugyanilyen előzmények nélkül a szlovákiai magyarság helyzetét helyezték a középpontba Budapesten.