Az éghajlatváltozástól a hulladéktörvényen és vízvédelmen át a PET-palackokig

sólymos érsek

A környezetvédelmi minisztérium a korábbi években soha nem tartozott a legnépszerűbb tárcák közé, jelentősége viszont ebben a megbízatási időszakban megváltozott. Mivel a klímaváltozás miatt egyre nagyobb hangsúlyt fektettek az emberek a környezetvédelmi témákra, a Sólymos László (Híd) vezette minisztérium is nagyobb teret kapott a médiában.

A Híd nem éppen a környezetvédelemr ealapozta a Polgári Vízió 2016 című programját, és Sólymos László számára is újdonság volt ez a szakterület. Az utóbbi négy évben viszont mégis sikerült olyan intézkedéseket elfogadnia, amelyek az ország minden lakosára hatással lesznek, s amelyek hozzájárulhatnak a környezetszennyezés visszaszorításához.

A Híd kezébe tartozó tárcák közül épp a környezetvédelmi minisztériumnál sikerült elfogadni a legátfogóbb, egész országot érintő törvényeket, amelyek sok esetben még a szakvélemény támogatását is elnyerték.

PET-palackok

A környezetvédelmi tárca egyik utolsó, de tán a leglényegesebb intézkedése a műanyag PET-palackok visszaváltásának bevezetése volt. A vonatkozó jogszabály idén januárban lépett hatályba, de csak 2022-től lesz kötelező a flakonok visszaváltása. A rendszer hasonlóan működik majd, mint a sörös- és borosüvegeknél. A PET-flakonoknál 12 centes, a fémdobozoknál 10 cent betétdíjjal számolnak, amit a vásárló a visszaváltáskor megkap.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a visszaváltás csak a 300 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzletekben lesz kötelező, azonban arra számít, hogy idővel a kisebb boltok is csatlakoznak. A visszaváltó automaták bevezetését a boltoknak kell finanszírozniuk, a tárca elemzése szerint ez országosan körülbelül 80 millió eurós kiadást jelent. Évente csaknem 1 milliárd PET-palack kerül forgalomba az országban, de jelenleg csak 62%át hasznosítják újra, tehát körülbelül 400 millió palack hulladéklerakókba kerül vagy szétdobálják a természetben. Becslések szerint a visszaváltásnak köszönhetően akár 95%-os lehet az újrahasznosítás.

Szlovákia egyébként az első állam Közép-Európában, amely ezt a törvényt bevezette, s ugyancsak az elsők között hagyta jóvá az egyszer használatos műanyagtermékek használatát tiltó törvényt. Az elfogadott jogszabály értelmében 2021-től Szlovákiában tilos lesz néhány műanyagtermék forgalmazása. Az intézkedés a műanyag tányérokat, evőeszközöket, italkeverőket, szívószálakat, léggömb- és fültisztító pálcikákat, valamint az expandált polisztirolból készült ételtartókat, poharakat érinti. A tilalom a biológiailag lebomlani képtelen, ezért környezetszennyező műanyagokra fog vonatkozni.

Biohulladék

A módosítás értelmében továbbá 2023-tól minden egyes községnek lehetővé kell majd tennie a biohulladék szelektív gyűjtését. Az indoklás szerint a nem megfelelően tárolt, biológiailag lebomló hulladék kifejezetten környezetszennyező hatású az üvegházhatású gázok kibocsátása miatt. Emellett szennyezi a felszíni vizeket, a talajvizet, magát a talajt és a légkört is. A minisztérium olyan hulladéktárolási díjszabást fogadott el, amely a hulladékot becsületesen osztályozó településeket előnyben részesíti. Egymillió eurós bírságot vezetett be az illegális hulladéklerakók üzemeltetői számára. Az ezen a téren foganatosított intézkedések lassan a statisztikákban is megmutatkoznak, hiszen míg 2017-ben a települési hulladék csaknem 70% -a került hulladéklerakókba, 2018-ban már alig több mint 50%.

Levegővédelem

Ugyancsak az aktuális helyzetre reagálva módosította a környezetvédelmi tárca 2017-ben a levegővédelmet szabályozó törvényt. Mindezt azután, hogy a fűtési szezon alatt sok régióban jelentősen romlott a légkör minősége. A módosítás szigorította a közepes tüzelőberendezések (pl. fűtőművek) kibocsátási határértékeit, lehetővé tette az alacsony kibocsátású zónák létrehozását – ezzel a lehetőséggel egyelőre egyetlen város sem élt –, és javította a lakosság tájékoztatását a szmoghelyzetekről.

Korlátozott fakitermelés

Sokan hatalmas áttörésként értékelték a természetvédelmi törvény módosítását, amely idén januártól lépett hatályba, s jelentősen korlátozta a fakitermelést az országban. Pontosabban megtiltotta a nagy felületen végzett fakivágás a nemzeti parkokban és más értékes területeken. Az új jogszabály ráadásul az Állami Természetvédelmi Hivatal jogköreit is bővíti. A módosítás szerint az állami természetvédők beleegyezését kell kérni minden olyan tevékenységhez, amely veszélyeztetheti a természetet a nemzeti parkokban. Legyen szó akár fakitermelésről, építkezésről, földmunkákról vagy a vízfolyások szabályozásáról.

Lex Csallóköz

Kulcsfontosságú jogszabály a vízvédelem szempontjából az úgynevezett lex Csallóköz törvény. Ez az ország történetében az első olyan komplex jogszabály, amely a legértékesebb vízgazdálkodási területeket védi.

Korábban jelentős problémák voltak a vízvédelemmel kapcsolatos előírások betartásával, az egyes szabályozások ugyanis több minisztérium hatáskörébe tartoztak. A jogszabály viszont a vízvédelem terén illetékes három tárca, a környezetvédelmi, a földművelésügyi és az egészségügyi minisztérium együttműködésének kereteit is meghatározza. Egy helyen rögzíti az egyértelmű szabályokat, hogy mit lehet, és mit nem lehet tenni a vízvédelmi területeken, szigorítja a jogsértésekre vonatkozó szankciókat és javítja a lakosság tájékoztatását. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az önkormányzatoknak azonnal tájékoztatniuk kell a lakosságot, amint a vízminőség romlását észlelik. A Közegészségügyi Hivatal a megemelkedett határértékekről köteles tájékoztatni, míg a zöld tárcának évente átfogó jelentést kell közzétennie a csallóközi víz minőségéről. Ezt a módosítást a 2017-es botrány után dolgozták ki, amikor év végén több csallóközi faluban is növényvédő szert mutattak ki az ivóvízben.

A lex Csallóköz értelmében ugyanakkor tilos az ásványok felszíni vagy más jellegű kitermelése a védett vízgazdálkodási területeken, ha ez veszélyezteti a földfelszín alatti vízforrásokat. Ide sorolható a kavicsbányászat is.

A minisztérium tízéves beruházási tervet is kidolgozott a víziközműfejlesztés finanszírozására, mely célja a szennyvíz- és ivóvízhálózat építésének támogatása. A következő tíz évben 500 millió eurót különítenek el csatorna- és vízvezeték-építés támogatására a 2000-nél kevesebb lakosú településeken.

Éghajlatváltozás

A szlovák elnökség idején az Európai Unió elfogadta a párizsi klímaszerződést, amely hatályba is lépett. Szlovákia először járult hozzá a Zöld Klíma Alaphoz. A szaktárca támogatta a szénbányászat és szénégetés mielőbbi beszüntetését, tavaly ráadásul elfogadtatta az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedések finanszírozási rendszerét. Ennek értelmében a közeljövőben további 2,5 milliárd eurós keret áll rendelkezésre a megújuló energiaforrások fejlesztésére, az ipari termelés energiahatékonyságának növelésére vagy a fűtőerőművek korszerűsítésére. Tavaly António Guterres, az ENSZ főtitkára Szlovákiát az éghajlatváltozás elleni küzdelem regionális mozgatórugójának nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?