Az Alkotmánybíróság vizsgálja a veszélyhelyzet kihirdetésének alkotmányosságát

alkotmánybíróság

A Szlovák Alkotmánybíróság két olyan beadványt tart nyilván, melynek benyújtói a veszélyhelyzet alkotmányosságának megítélését indítványozzák. Ezt Martina Ferencová, az alkotmánybíróság szóvivője erősítette meg kedden. A veszélyhelyzetet október 1-jén hirdette ki a kormány.

Az egyik beadványt a főügyészség, a másikat pedig az ellenzéki képviselők egy csoportja nyújtotta be. Az első beadvánnyal Ivan Fiačan, a másodikkal Libor Duľa bíró foglalkozik. „Az alkotmánybíróság a döntésekről sajtóközlemény formájában fogja tájékoztatni a nyilvánosságot a bevett gyakorlatnak megfelelően” – közölte Ferencová.

A vonatkozó jogszabály értelmében az alkotmánybíróságnak a bírósági eljárást indítványozó beadvány kézbesítésétől számított tíz napon belül kell döntenie az ügyben. Ha az alkotmánybíróság arra a következtetésre jut, hogy a megtámadott határozat nincs összhangban az alkotmánnyal vagy egy alkotmánytörvénnyel, semmissé nyilváníthatja azt.

Szlovákiában október 1-től van érvényben veszélyhelyzet. A kormány - reagálva a romló járványügyi helyzetre - egyelőre 45 napra hirdette ki az állambiztonságról szóló alkotmánytörvényre hivatkozva háború, rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet esetén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?