Az alkalmazottak többsége elégedetlen és motiválatlan

Tovább csökkent az elégedett és motivált munkavállalók aránya, mostanra a dolgozók 41 százaléka frusztrált és lehangolt, derül ki az Alma Career JobsIndexének aktuális kiadásából. Az elmúlt időszakban tapasztalható visszaesés kifejezetten jelentős, mivel alig fél év alatt 5 százalékkal nőtt azon alkalmazottak száma, akik a csalódottságot, valamint az érdektelenséget jelölték meg uralkodó érzésként a munkahelyükkel kapcsolatban.

Mélyponton a motiváció

A legfrissebb adatok tanulságai szerint mindössze a dolgozók 33 százaléka vallotta magát boldognak és kiegyensúlyozottnak, 5 százalékuk elégedett, de motiválatlan, 21 százalékuk pedig lehangolt, ugyanakkor még nincs híján az inspirációnak. Az utóbbi csoport a legkevésbé problémás, mert amíg az egyének motiváltak, addig nincs minden veszve. Ha azonban az elégedetlenség rezignációba fordul, a dolgozók fokozatosan eltávolodnak a munkahelyi történésektől, egyre kevésbé érzik magukat a vállalat szerves és értékes részének, akkor a munkáltatók komoly gondokkal szembesülhetnek. A munkavállalók negatív érzelmei első körben felesleges stresszt eredményeznek, később azonban a termelékenység csökkenésében is megnyilvánulhatnak, végső soron pedig az egyének távozásban csúcsosodhatnak ki.

Amennyiben az alkalmazottak hozzáállását különböző szempontok alapján vizsgáljuk, érdemes megjegyezni, hogy a legfiatalabbak, valamint az 55 évnél idősebb dolgozók a legkevésbé elégedettek és elkötelezettek. 

„Ez az a két korcsoport, amely napjainkban a legnagyobb kihívásokkal szembesül, és úgy tűnik, ezek a nehézségek a helyzetérzékelésükre is rányomják a bélyegüket” 

– vélik az Alma Career szakemberei, akik arra is rámutattak, hogy a megéléseket az is nagyban befolyásolja, hogy egy-egy érintett mennyi ideje dolgozik az adott cégnél. „Általában azok a leginkább kiegyensúlyozottak, akik legfeljebb 12 hónapja töltik be az adott pozíciót, míg azok, akik már legalább egy évtizede vannak a vállalat kötelekében, az esetek többségében kifejezetten frusztráltak. A felmérésből egyértelműen kiolvasható az is, hogy az ötödik év egyfajta vízválasztónak számít, mivel az alkalmazottak körében ekkora kezd uralkodó érzéssé válni a pesszimizmus.

Váltásra készen

Az adott munkahelyen eltöltött évek száma a felmondási ráta alakulására is hatással van. Azok, akik legfeljebb egy éve csatlakoztak az adott csapathoz, sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a váltásra, mint azok a kollégák, akik hosszabb ideje dolgoznak a vállalatnál. Nagyjából 3-5 esztendő után azonban az alkalmazottak többsége úgymond beletörődik a helyzetébe, ennyi idő elteltével többnyire már nem panaszkodnak. 5-9 év után a korábbi rezignáltság teljes elégedetlenségbe fordul. Mivel azonban az érintettek kifejezetten már hosszú ideje dolgoznak az általuk betöltött pozícióban, így alig mutatnak hajlandóságot arra, hogy változtassanak az életükön.

„Ez elsősorban annak tudható be, hogy minél tovább marad valaki ugyanazon a helyen, annál nehezebben dönt a távozás mellett” 

– hangsúlyozták az elemzők, akik szerint a legtöbben attól tartanak, hogy a diszkrimináció valamely formájával szembesülhetnek.

Néhányan elégedettek

A legnagyobb visszaesés a magasabb, valamint alacsonyabb beosztásban dolgozó „fehérgallérosok” esetében, valamint a kereskedelemben tevékenykedők körében figyelhető meg. Akad azonban néhány olyan szakma, ahol sokkal kedvezőbben alakul a helyzet. Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de az elégedettségi mutatók éppen abban a két ágazatban javultak a legtöbbet, amik a döntéshozók érdektelensége miatt gyakran perifériára szorulnak. Ennek ellenére az elmúlt időszakban az egészségügyben, valamint az oktatásügyben dolgozó munkavállalók kifejezetten optimista hangnemben nyilatkoztak a körülményeikről.

Fontos az elismerés

Az alkalmazottak többsége egyértelműen leszögezte, esetükben amiatt vált uralkodó érzéssé az elégedetlenség, mert, „többet dolgoznak, mint korábban, de senki nem értékeli az erőfeszítéseiket” (46 százalék), esetleg „alacsonyabb a fizetésük, mint amennyit megérdemelnének” (45 százalék), de az sem ritka, hogy „a felettesük nem tud dicsérni” (37 százalék). A munkáltatóknak tehát nem lenne szabad megfeledkeznie arról, hogy a dolgozóik a szóbeli és az anyagi megbecsülést egyaránt igénylik. 

(td)