Az Austral sokkal jobban néz ki a modernizált külsővel, még akkor is, ha így jobban hasonlít a Rafale-ra vagy az Espace-ra.
Kipróbáltuk az arcfelismeréssel is rendelkező új Renault Australt!

A modellfrissítés a Renault Australt sem kerülte el. A franciák is próbálják ugyanazon dizájnnyelv alapján áttervezni az autóikat, minek eredménye, hogy az egyes modellek túlságosan hasonlítanak egymásra. Szerencsére azért a ráncfelvarrás az Austral esetében nemcsak a dizájnról szólt, a járgány érdekes technikai újításokat és megoldásokat kínál, ám a tervezők a vásárlók kritikáját is a szívükre vették.
Az Austral 2022-ben mutatkozott be, a nem annyira népszerű Kadjar utódjaként, s azóta több mint 200 ezer kelt el belőle. Akkor még jelentősen különbözött a többi modelltől, a jelenlegi dizájn viszont már a Rafale és Espace modellekkel hozta közös nevezőre. Az új megjelenés illik az Australnak, a kérdésem csak az, hogy nem válnak-e emiatt túl hasonlóvá a Renault egyes modelljei.
A statisztikák szerint a vásárlók 44 százaléka jelenleg a legmagasabb, Esprit Alpine felszereltségi szintben rendelte meg az Australt, az eladott meghajtások 80 százaléka pedig az E-Tech full hybrid, 200 lóerős teljesítménnyel.
Felismeri a sofőrt
Az autó az A-oszlopban elhelyezett kamerának köszönhetően egy speciális, sofőrt felismerő rendszert kapott. A működéséhez először a médiarendszeren keresztül regisztrálni kell az adott sofőrt, és aktiválni kell az úgynevezett face ID-t.

A személyes beállításai ezt követően azonnal aktiválódnak, amint beül az autóba és a kamera felismeri az arcát. Ez akkor praktikus, ha az adott autót több ember használja. Az alábbi funkciókat képes beállítani a rendszer: sajátos menüfelület, a kedvenc rádióállomások, a sofőrülés és a külső visszapillantó-tükrök beállítása, vagy a Google alkalmazás az openR link médiarendszerben. A márka képviselői külön figyelmeztettek, hogy a rendszer semmilyen adatot nem továbbít külső szerverekre, minden információ csak és kizárólag az autóban tárolódik. A rendszer pedig minden ajtónyitásnál automatikusan aktiválóik.

Kényelmesebb utazást kínál
Az Austral teljesen új, a gyártó szerint lényegesen kényelmesebb, jobb oldal- és válltámasszal rendelkező elülső üléseket kapott. Az ülések kárpitozása a 98 százalékban újrahasznosított Aegean anyagból készült. A vezetés ennek köszönhetően valóban kényelmesebb, ám ami az üléseken kívül sokkal jobban érzékelhető, az a hatékonyabb hangszigetelés. A tervezők erre nagy figyelmet szenteltek, és ezt valóban érezni, pontosabban hallani. Normál üzemmódban és nyugodt tempóban ugyanis az Austral meglepően halk; a motort végképp nem hallani a környező szélzaj pedig minimális. Az autóba, az ajtókba számos új hangszigetelő anyagot szereltek, de enyhén módosították a külső visszapillantó tükrök dizájnját is, ami csökkentette a már említett szélzajt.
Az utastér alatt is hatékonyabb szigetelést használtak minek köszönhetően kevésbé hallani a motort, ha magasabb fordulatokon dolgozik. Ez viszont szerintem nem annyira érezhető, a Barcelona környékén tesztet E-Tech 200 full hybrid esetében. Amint jobban letapossák a gázpedált, a háromhengeres motor erőteljesebb hangját egyszerűen érzékelni fogják. Ennek ellenére összességében az Austral lényegesen halkabb és kényelmesebb az előző változathoz képest. A full-hybrid ráadásul akár 1100 kilométeres hatótávolságot is biztosít egyetlen tankolásra, ami a drágább meghajtás legnagyobb előnye.

Megmaradt a praktikum
Ami tetszik, hogy a tervezők meghallgatták a kritikus hangokat és a volán mögött kicsit magasabbra helyezték az automata sebességváltó karját. Ennek köszönhetően kisebb az esélye annak, hogy összetévesztik az ablaktörlők kezelésére szolgáló karral.
Megmaradt a hátsó, 16 centiméteres szélességben mozgatható ülőpad, a csomagtérbe pedig az elektromosan vezérelt csomagtérajtón keresztül tudnak bejutni. Az, hogy milyen térbe tudnak pakolni, elsősorban a meghajtástól függ. A négyhengeres 116 kW-os lágy hibrid 1,3 TCe erőforrás esetében a csomagtér térfogata 555 és 1761 liter között mozog, míg a háromhengeres 1,2-es E-Tech full hybrid erőforrás esetében (147 kW) a csomagtér az alap 527 literről 1736 literesre bővíthető. A rakodótérben egyébként egy 12V-os konnektort is találnak.
Ami az árakat illeti, az Australt 29 072 euróért tudják alapban megvenni, a legolcsóbb full hybrid E-Tech 200 pedig 30 740 eurótól indul – jó hír, hogy a klasszikus és a full hybrid változat között jelenleg, hála az akciós áraknak köszönhetően nincs olyan lényeges különbség, ezért határozottan ezt a változatot választanám.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.