Augusztusban a tizenkettedik leggyakoribb halálok volt a koronavírus-fertőzés

koronavírus
Pozsony |

A koronavírus-fertőzés idén augusztusban a 12. leggyakoribb halálok volt Szlovákiában. Tíz ember halálát okozta a Covid-19 betegség – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal.

Az előzetes adatok szerint idén augusztusban az előző öt év átlagához képest öt százalékkal kevesebb ember halt meg Szlovákiában.

Augusztusban a keringési megbetegedés volt a leggyakoribb halálok, közel 1900 halálesetet okozott ez a betegség, az összes haláleset 46 százalékát. A szív- és érrendszeri betegségek 100 ezerből 409 ember halálát okozták augusztusban.

A légzőszervi megbetegedések a harmadik helyen állnak (8%), ez emésztőrendszeri betegségek a negyediken (6%), majd a többi ok és betegség következik (5 százalék).

A hivatal adatai szerint többlethalálozás a 65-74 évesek körében, és a nyolc megye közül egyben fordult elő. Augusztusban összesen több mint 4000 ember halt meg, ami a legalacsonyabb halálozási arány tavaly szeptember óta. Az év eleje óta a halálesetek havi összesített száma is csökkent. A 65 évnél idősebbek körében augusztusban több mint 3100-an haltak meg, ami közel két százalékkal kevesebb az előző öt év átlagánál.

A 75 évnél idősebbek közül több mint négy százalékkal kevesebbet haltak meg az ötéves átlagnál, de a 65–74 év közöttiek csoportjában közel öt százalékkal emelkedett a halálozási arány. Zuzana Podmanická, a Statisztikai Hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója elmondta, hogy az első három hónapban ebben a korcsoportban mintegy kétszeresen meghaladta az ötéves átlagot a halálozási arány.

A 15 és 64 év közötti korcsoportban augusztusban kevesebb mint 900 haláleset történt. Csupán Besztercebánya megyében nőtt augusztusban a halálesetek száma az ötéves átlaghoz képest, mégpedig két százalékkal.

„A két nyári hónapban érezhetően alábbhagyott a Covid-19 járvány második hulláma, tavaly április óta augusztusban okozta a legkevesebb halálesetet ez a betegség” – tette hozzá Podmanická. Januártól márciusig a koronavírus-fertőzés volt a vezető halálok. Ezerből 370–400 ember halálát okozta a fertőzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?