Közélet
- TASR

Átszámolják a régi nyugdíjakat, mutatjuk, mennyien járnak jól

Lajos P. János

2018. április 26. 12:49

Pozsony | Jelentősen, akár 100–200 euróval nőhet vagy már nőtt is néhány úgynevezett régi nyugdíj. A Szociális Biztosító január óta 72 ezer nyugdíjat számolt át, összesen 135 ezer ember számíthat kisebb-nagyobb emelésre.

A Szociális Biztosító a „régi nyugdíjakat”, vagyis a 2004. január 1-je előtti szabályozás alapján nyugdíjba vonultak járadékát számítja át. Jelenleg 450 ezer olyan nyugdíjas van, aki a nyugdíjreform előtti szabályok alapján kapja a nyugdíját, de az átszámítás csak mintegy 135 ezer nyugdíjasnak jelent emelést. E csoportnak tehát több mint a fele, 71 259 ember már megkapta az értesítést a magasabb összegről. „Mindent megteszünk, hogy a nyugdíjakat minél gyorsabban átszámítsák – mondta lapunknak Ivan Švejna (Híd) szociális ügyi államtitkár. – Az érintettek az emelést visszamenőleg, január 1-től megkapják, akkor is, ha a biztosító csak nyáron fejezi be az átszámítást.”

A biztosítónak október végéig kell befejeznie az egész folyamatot. „Az átszámítás január óta folyik, azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek az évek során csak az éves valorizációval nőtt a járadékuk, a Szociális Biztosító már január folyamán kiadta a határozatot – tájékoztatta lapunkat Peter Višváder, a biztosító szóvivője. – A többiekről folyamatosan születnek a döntések, a biztosító a legidősebbeknél kezdte az átszámítást.”

Ha az átszámítás azt mutatná, hogy a nyugdíjas a jelenlegi nyugdíjánál alacsonyabb járadékra jogosult, akkor továbbra is az eddigi összeget folyósítják neki – erről a biztosító tájékoztatja.

Megkapta már az emelést az a mintegy 14 ezer nyugdíjas is, aki még az 1988 előtti szabályok alapján vonult nyugdíjba. Ők egységesen 25,5 eurós emelést kaptak, mert a biztosító nyilvántartása nem teszi lehetővé a pontos nyugdíjszámítást.

Lapunk információi szerint lesznek olyanok is, akiknek az átszámítás akár 200 eurós nyugdíjemelést jelenthet.Ők 2004 előtt magas fizetési kategóriában dolgoztak.

2018. február 15. 17:31

Nem fog nőni azok köre, akik helyett az állam fizeti a nyugdíjbiztosítást

486 eurós nyugdíjhoz 156 eurós emelés

A Szociális Biztosító már elvégezte a munka felét, közel 72 ezer régi nyugdíj összegét számolta át. Emelésre azok a nyugdíjasok számíthatnak, akik az átlagnál jobban kerestek nyugdíjaskoruk előtt, ők ugyanis veszítettek azzal, hogy nem a jelenleg érvényes, 2004 után életbe lépett szabályok alapján számolták ki a nyugdíjukat.

Egyes nyugdíjasok akár 200 eurós emelésre is számíthatnak. Az emelés összegét a nyugdíjas nem tudja maga megállapítani, azt azonban ellenőrizheti a Szociális Biztosító honlapján található „számológéppel”, hogy várhat-e emelésre. Ehhez ismerni kell a nyugdíj megítélésének évét, és a fizetés összegét, amiből kiszámították azt.

A biztosító által megadott példa szerint 156,1 euró emelésre számíthat az, aki 35 évet dolgozott le egy 3. kockázati kategóriába tartozó foglalkozásban, 1997-ben ment nyugdíjba, és az átlagkeresete 20 250 korona volt. Az 1997-es döntés alapján tavaly decemberben 486,60 eurós nyugdíjat kapott, ez emelkedett közel 160 euróval.

A Szociális Biztosító azonban figyelmeztet, hogy az emelés csak 2018. január 1-től jár, nem pedig az eredeti nyugdíj kiszabásától vagy a nyugdíjrendszer 2004-es változásától. Kaptak ugyanis már olyan leveleket is, amelyben a nyugdíjasok a 2018 előtti időszakra is kérték az emelést. (lpj)

Önnek ajánljuk