Átoltottság szempontjából felbillen az ország

oltás
Pozsony/Rás |

Továbbra sem sikerül csökkenteni a vakcinaprogram regionális különbségeit: vannak olyan nyugat-szlovákiai járások, ahol az átoltottság már kétszer akkora, mint bizonyos keleti járásokban. A problémával Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter is foglalkozik.

Múlt héten lapunk is beszámolt arról, hogy az ország keleti felében az oltási program sokkal lassabban halad, mint a nyugati régiókban. A problémára a hétvégén az Adatok Pátosz Nélkül (Data bez pátosu) nevű elemzőcsoport is felhívta a figyelmet. A közösségi oldalukon kiemelték, a szlovák vakcinaprogramnak nem az az alapvető hibája, hogy le vagyunk maradva az uniós átlagtól.

„Nem az a probléma, hogy Szlovákia lakosságának 34 százaléka kapta meg a vakcinát, az Európai Unióban pedig ez az arány »már« 42 százalék. Állítólag le vagyunk maradva, de a következő 4 hétben ezt biztosan behozzuk”

– írták a szakértők.

Konkrét számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy vasárnapig összesen 1 866 304 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinák első adagját. A második dózist az egészségügyi minisztérium adatai szerint 1 106 502 személynek sikerült beadni.

A szakértők szerint sokkal nagyobb baj, hogy Pozsonyban az átoltottság mértéke meghaladja az 50 százalékot, ehhez képest van 10 olyan járás is, ahol ez az arány a 25 százalékot sem éri el.

„Pozsonyban a lakosság 27 százaléka megkapta már a második dózist is, viszont a Csacai járásban az első dózist még csak 21 százaléknak adták be. Ez a valódi probléma”

– olvasható az elemzők bejegyzésében.

Úgy vélik, a szlovák járványkezelők még mindig nem tanultak Marek Krajčí korábbi egészségügyi miniszter hibáiból, aki mindig az országos adatok átlagát tartotta szem előtt, holott Szlovákiában a teljes második hullám alatt hatalmasak voltak a regionális különbségek, és a problémát nem ott kezelték, ahol kellett volna. Az átoltottság aránytalan eloszlása pedig a harmadik hullám megérkezésével ugyanezekhez a problémákhoz vezethet.

„Lehet, hogy ősszel a zöld besorolású Pozsonyban is be fogják zárni az iskolákat pusztán azért, mert az országos átlag alapján Szlovákia pirosnak számít majd”

– figyelmeztetett az elemzőcsoport.

 

A vakcinaprogram regionális különbségeit az egészségügyi minisztérium is elismeri. Vladimír Lengvarský tárcavezető a hétvégén látogatást tett egyebek mellett Nagymihályban, Tőketerebesen és a Kassa mellett található Rás községben is, hogy a saját szemével győződjön meg a vakcinaprogram hiányosságairól.

„Érzékeljük az átoltottság megnövelésének szükségességét, kifejezetten ezekben a régiókban. Éppen ezért személyesen is megnéztem a helyzetet, és beszéltem azokkal az emberekkel, akik szervezik az oltást. Rákérdeztem, milyen módon segíthetne rajtuk a minisztérium”

– mondta Lengvarský, hozzátéve, hogy az egyik fő probléma a vakcina beszállítása, de bízik abban, hogy ha az általános orvosok is bekapcsolódnak az oltóprogramba, akkor a folyamat felgyorsulhat.

Vladimír Lengvarský

Kassa megye elnöke, Rastislav Trnka kiemelte, különösen nagy kihívást jelent majd a marginalizált roma közösségek beoltása.

„Itt egyéni megközelítésre és speciális kommunikációra lesz szükség. Minden községben vagy romatelepen a megfelelő emberekkel kell beszélnünk, hogy a megfelelő információkat terjesszék. A marginalizált roma közösségek olyanok, hogy vagy mindannyian beoltatják magukat, vagy egyikük sem, és jelenleg úgy tűnik, hogy nem akarnak oltakozni”

– magyarázta Trnka. Éppen ezeknek a csoportoknak a beoltására alakították ki a mobil oltócsapatokat, amelyek közvetlenül a helyszínen adnák be a vakcinát az érdeklődőknek.

A regionális különbségek az elektronikus váróteremben is megfigyelhetőkAz Egészségügyi Elemzések Intézetének (IZA) adatai alapján június 11-én közel 70 ezer személy várakozott a vakcinára, a túlnyomó többség azonban az ország észak-nyugati, illetve dél-nyugati felében regisztrált. Például a Dunaszerdahelyi járásban az első dózisra több mint 4300-an várakoztak, a Nyitrai járásban közel 3500-an, a Komáromi járásban pedig több mint 1500-an. Ehhez képest például a Kassa-vidék járásban mindössze 72 érdeklődő regisztrált, a Nagymihályi járásban pedig 283.

(nar, vzdravotnictve.sk, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?