Átlagosan 11 napig tart a Covid-19 betegséggel kórházba kerülők kezelése

koronavírus kórház

Átlagosan 11 napig tart a Covid-19-cel kórházba kerülők kezelése, és az összes fertőzött 12,5 százalékát teszik ki – jelentette ki Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter szerdán Pozsonyban (Bratislava) az egészségügy jövőjéről rendezett konferencián.

Az intenzív osztályra kerülő Covid-19-betegeket átlagosan hét napig kezelik ott, és hat napig vannak lélegeztetőgépen.

A reprodukciós ráta Szlovákiában jelenleg 1,15, és a mostani intézkedések egyelőre nem csökkentették. Krajčí szerint jó eredmény lenne, ha 1-re, vagy 1 alá szorítanák a reprodukciós rátát.

Azt is elmondta, egyes regionális járványügyi hivatalok a kapacitásaik végén járnak, elsősorban Pozsonyban, például a kontaktszemélyek felkutatása miatt kénytelenek túlórázni.

A gazdasági hatásokról azt mondta, azokban az országokban, ahol nem sikerült jól kezelni a járványt, „drasztikusan” visszaesett a bruttó hazai össztermék, az első hullám után pedig Szlovákiában ezekhez képest körülbelül feleakkora volt a visszaesés. „Jobb időben meghozni az óvintézkedéseket, minthogy aztán minden leálljon” - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?