Pozsony. Több mint ötmilliárd korona értékű állami megrendeléshez jutottak hozzá a politikai pártok támogatói, jelentette be tegnap a Fair-play Szövetség. A szervezet elemzése szerint a legtöbb megrendeléshez, tizennégyhez a Smer szponzorai jutottak.
Állami megrendelések a pártok támogatóinak
„Elemzésünkkel arra szeretnénk rámutatni, hogy a politikai pártoknak és támogatóinak megvannak a saját érdekeik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy olyan ellenőrző rendszert vezessünk be, mely korlátozná a közszereplők visszaéléseit” – mondta Zuzana Wienk, a Fair-play Szövetség igazgatója.
Azok a cégek, melynek vezetőségében pártszponzorok ténykednek – a Fair-play ötven ilyenről tud –, mintegy 2,3 milliárdon osztozhattak. Közülük 17 az SDKÚ-nak, 12 a KDH-nak, 12 a Smernek, 7 az ANO-nak, 2 a HZDS-nek folyósított támogatást.
A Smer tegnap visszautasította a gyanúsítgatást, mondván, ellenzéki erő, tehát nem dönt az állami megrendelések, beruházások sorsáról.
A szervezet arra is felszólította a parlamenti képviselőket, hogy álljanak el a választók után kapott fejpénz emelésétől. Ez eddig 60 korona volt szavazatonként, melyet a parlament 140 koronára szeretett volna emelni. Azonban Rudolf Schuster köztársasági elnök az erről szóló törvényt nem írta alá. „A képviselők eljárása méltatlan, és a választók iránti tiszteletlenségről árulkodik. A választókat még annyira sem méltatták, hogy megmagyarázzák nekik, miért van szükségük többletforrásra az állami pénzekből” – mondta Zuzana Wienk. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.