Robert Fico
Fico válasza Brüsszelnek: Nem változtatunk az alkotmányon!
Az Európai Bizottság (EB) bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Szlovákiával szemben az ősszel elfogadott alkotmánymódosítás kapcsán. Az EB gyanítja, hogy uniós jogot sért a rendelkezés. Robert Fico miniszterelnök azonban leszögezte, a brüsszeli nyomás ellenére sem változtatnak az alkotmány jelenlegi állapotán.
A Bizottság levelet küldött Szlovákiának, a kormánynak két hónapja van reagálni a testület felvetéseire – amely azt gyanítja, hogy az uniós szabályozások több pontjával is ütközik az alkotmánymódosítás.
A lépés nem érte váratlanul Szlovákiát, Fico már november hetedikén jelezte, hogy mire készül az Európai Bizottság. Akkor úgy vélte, a brüsszeli testületnek elsősorban a módosítás azon passzusaival van problémája, amelyek az etikai és értékelvű kérdéseket érintik.
A hírek szerint azonban kizárólag a szuverenitásra vonatkozó megfogalmazás keltette fel az EB érdeklődését, azt vizsgálják, pontosan milyen esetekre vonatkozik a szlovákiai jogalkotás elsőbbsége.
Fico beleállt a konfliktusba
Fico akkor kijelentette, Szlovákia örül a konfliktusnak és áll elébe, ugyanis nem tudja elképzelni, hogy egy nemzetközi szervezetnek kellene megparancsolnia, hány nem létezik, vagy kinek van joga a házassághoz. „Ez egy tisztán belpolitikai ügy, a nemzeti identitás nagyon erős témáját érinti” – fejtette ki Fico, aki meg van győződve arról, hogy a tagállamok előtérbe helyezhetik a saját szabályozásukat az uniós joggal szemben.
Amennyiben az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy nem kapott megfelelő válaszokat az országtól, akkor indoklással ellátott véleményt küld a tagállamnak és tájékoztatásért folyamodik az intézkedések kapcsán, melyeket a helyzet megoldására hoztak. Ha továbbra sincs változás, az Európai Bíróság foglalkozik az üggyel, elmarasztaló ítélet esetén bírságot szabhatnak ki a tagállamra.
Maga a folyamat évekig eltarthat, ezért az EB érdekében áll, hogy a fennálló ügyeket inkább tárgyalások és ne fenyegetések útján rendezze a tagállamokkal – a legtöbb lehetséges eljárást már ebben a szakaszban kezelik, igaz, azok nem érintenek alapvető ideológiai kérdéseket.
A szeptember 26-án elfogadott, november elsején érvénybe lépő alkotmánymódosítás törvénybe foglalja, hogy Szlovákia csak két biológiai nemet ismer el, rögzíti a béregyenlőséget, korlátozza a gyermekek örökbefogadására vonatkozó szabályozást, illetve kulturális-etikai kérdésekben leszögezi Szlovákia szuverenitását.
Fico: nem változik az alkotmány
Fico az Európai Bizottság lépésére reagálva sajtótájékoztatót hívott össze, melyen leszögezte, nem fogják megváltoztatni az alkotmányt. A miniszterelnök szerint Szlovákia a következő időszakban felvilágosítja az Európai Uniót arról, hogy az ország szuverenitásának elsőségéről szóló paragrafust nem használják azokon a területeken, ahol az Európai Uniónak kizárólagos törvényalkotói joga van.
Fico úgy véli, hogy csak a nemzeti identitásra vonatkozó kérdésekben érvényes a változtatás, amit az alkotmánymódosítás szövege is kifejez.
Továbbá kijelentette, hogy a kötelezettségszegési eljárás általánosan elfogadott procedúrának számít és mindössze egyetlen pontot, a szlovákiai jogalkotás elsőbbségét érinti. Az alkotmánymódosítás többi részét, beleértve a két nem kizárólagos elismerését az Európai Bizottság nem vizsgálja.
Mások is reagáltak
Az alkotmánymódosítás mellett szavazó KDH volt igazságügyi minisztere, Viliam Karas „durva hibának” minősítette az Európai Bizottság lépését, amely a véleménye szerint kétségbe vonja a szlovák alkotmányt. Karas reméli, hogy a szlovák magyarázat eloszlatja a kételyeket és feltételezi, az európai szervek nem találnak problémát az ország szuverenitásának konstatálásában a kulturális-etikai kérdések kapcsán – és a valódi ügyekre összpontosítanak a jövőben.
A dél-szlovákiai kiszálláson tartózkodó PS Kürtön, a szőlőhegy megtekintése után reagált a bejelentésre. Michal Šimečka, a párt elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy Robert Fico kimondottan örül a brüsszeli konfliktusnak – véleménye szerint a párt előre figyelmeztetett rá, milyen bonyodalmakat okoz a lépés uniós szinten. Šimečka úgy gondolja, az alkotmánymódosítás csak arra volt jó, hogy Fico konfliktusokat váltson ki.
Párttársa, Ivan Korčok volt külügyminiszter az elhangzottakhoz hozzátette, az eseményekből is látszik, hogy Szlovákia nem konzultált az alkotmánymódosításról az Európai Bizottsággal. Az egykori diplomata szerint a lépésnek hosszú távú következményei is lehetnek a „milliós büntetések” formájában.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.