Szinte hétről hétre jelenti be egy-egy – általában független – jelölt indulási szándékát az áprilisi elnökválasztáson. Vegyünk most sorra néhány államfőjelöltet, akik szinte biztosak lehetnek a választási kudarcban.
Akik az esélytelenek nyugalmával indulnak
Nyitra város polgármesterét, Jozef Prokešt a Peter Súľovský vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szeretné az elnöki palotában látni. Az ő támogatottsága éppen hogy mérhető, valahol a 2 százalék körül kullog. Ján Králikot, Besztercebánya polgármesterét a gyakorlatilag alig létező SDĽ jelölte, a királyhelmeci Mikuláš Horváthot pedig öt roma párt és négy kormányon kívüli szervezet. A volt külügyi államtitkár és bécsi nagykövet, Jozef Šesták önálló jelöltként indul, csakúgy, mint Július Kubík, aki egy svájcban élő szlovák feltaláló. Ő nemrég bejelentette, pártot alapít, Republikánus Néppárt a Szlovákiai Svájcért néven. Van még egy külhonba szakadt önjelölt, Vojtech Czobor, ő is Svájcból jönne haza, hogy Szlovákiából is Svájcot csináljon. Alena Schopperthová nyelvésznek, egy újabb független jelöltnek legutóbb már a 0 százalékot valamivel meghaladó támogatottságot jeleztek a közvélemény-kutatók. A héten egy volt miniszterelnök-helyettes, Jozef Kalman is beszállt a ringbe, a Baloldali Blokk elnöke most igyekszik megszerezni a jelöltté válásához szükséges 15 ezer támogató aláírást. Milan Mojš Kováč, aki szlovák nemesek leszármazottjának tartja magát, már többször pályázott fontos közjogi posztokra – sikertelenül. Az egyik legfrissebb jelölt az 51 éves selmecbányai Karol Nagy csak kedden jelentette be, hogy indulni akar, így esélyeit inkább nem latolgatnánk. Helyette egy-két gondolat választási programjából. Ha Szlovákia lakossága őrá adná voksát, Nagy úr elnöki fizetéséből csak annyit hagyna meg magának, amennyi megfelel az átlagfizetésnek. Helyette országszerte internetes irodákat hozna létre, ahol az emberek közvetlenül a világháló segítségével szólhatnának bele a köz ügyeibe.
Államfőjelöltekből tehát nincs hiány. Áprilisban pedig tessék választani! (jéel, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.