A volt miniszter is korrupcióba keveredett?

Peter Žiga volt gazdasági miniszter ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Korrupciós ügyben lehet érintett Peter Žiga, a Hlas parlamenti képviselője, aki korábban a Smer gazdasági minisztere volt. A képviselő visszautasítja a vádakat.

A Denník N információi szerint Žiga érintett lehet abban a korrupciós ügyben, amikor egy rokona ellen nem indítottak vizsgálatot ún. körhintacsalás ügyében.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) gazdasági bűncselekményeket vizsgáló egységének korábbi vezetője, Bernard Slobodník beismerő vallomást tett több korrupciós ügyben. A Kuciak-perben vádolt Marián Kočner Threema-üzeneteiben is szereplő férfi azt vallotta, hogy a NAKA 2016-ban egy ún. körhintacsalás miatt indított vizsgálatot, amelyben Peter Žiga rokona, Štefan Žiga is érintett volt. Az ügyet Marián Kučerka nyomozó vitte.

Már folyamatban volt a nyomozás, amikor Slobodník, Kučerka, Peter Žiga és Štefan Žiga egy pozsonyi hotelben egyeztetett Bödörrel. Kučerka itt elárulta, hogy vizsgálat folyik Štefan Žiga cége ellen. Két héttel később Bödör találkozott Slobodníkkal. „A fiatal Žiga ügyét az ő megelégedésére kell rendezni” – mondta Bödör, majd 50 ezer eurót adott át Slobodníknak, aki a felét megtartotta, a másik felét pedig Kučerkának adta. Kučerka volt egyébként az egyike annak a nyolc személynek, aki ellen a NAKA szerdán a „Júdás” akció keretében eljárást indított. Valószínűsíthetően a kenőpénznek köszönhetően Štefan Žiga ellen sokáig nem indult el az eljárás. A Denník N információi szerint erre csak néhány héttel ezelőtt került sor.

Peter Žiga tegnap visszautasította az ellene felhozott vádakat. „Nem fogom ezt tovább kommentálni. Bödör úrral több társasági eseményen is találkoztam, de semmilyen pénzt nem adtam neki” – tagadta az értesüléseket, és hozzátette, az egész történetet politikailag motivált kitalációnak tartja. Arról is beszélt, hogy kész az ügyben rendőrségi kihallgatáson részt venni. Ugyanakkor nem válaszolt arra a kérdésre, találkozott-e Slobodníkkal. Idén júniusban azonban újságírók is látták őket együtt ülni egy pozsonyi étteremben. A lapértesülések szerint a korrupcióra akkor került sor, amikor már Peter Žiga a Smer gazdasági minisztere volt. A férfi jelenleg már a Peter Pellegrini vezette Hlas tagja, de a pártnak az előző hétvégén tartott alakuló ülésén meglepő módon nem kapott politikai formáción belüli tisztséget. Egyes feltételezések szerint ennek a szóban forgó ügyhöz lehet köze. 

(Denník N, hnonline.sk, TA3, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?