Közélet

Zavart okozott a NER-ben a nem várt választási eredmény

Budapest | A fővárosban áttörést ért el az ellenzék, a nagy és közepes városokban is kiegyensúlyozott lett a politikai helyzet, a kistelepülések Magyarországa stabilan a Fideszé. Orbán reakciója még kérdéses.
Kósa András

2019. október 14. 18:54

Karácsony Gergely
Karácsony Gergely - Fotó: MTI

Cikkünk elkészültéig semmit nem mondott Orbán Viktor Borkai Zsolttal kapcsolatban hétfőn, hiába ígérte meg, amikor leadta a szavazatát, hogy „előbb a győri választók mondanak valamit Borkai Zsoltról, hétfőn meg én”. Havasi Bertalan sajtófőnök és a Miniszterelnökség nem is válaszolt a Népszava megkeresésére ezzel kapcsolatban, mint ahogy arra a kérdésre sem, hogy Karácsony Gergely győzelme után valóban érvénytelen-e az a megállapodás Budapest fejlesztési beruházásairól, amit még Tarlós István kötött Orbán Viktorral. (Maga Tarlós egyébként a kampányban több interjúban is hangsúlyozta, hogy szerinte a fejlesztések akkor is megvalósulnak, ha ellenzéki kézbe kerül a város, legfeljebb „másként”.)

Zavar a NER-ben

A kormánypárti kommunikációt érezhető zavar jellemezte a nem várt eredmény után. Kósa Lajos a Fidesz kampányának irányítója azt mondta, a Budapesten a 90 ezer külföldi szavazó miatt nyert az ellenzék, mert „ők nem fogékonyak a nemzeti politizálásra”, Deák Dániel politikai elemző pedig azt fejtegette a Hír tévében, hogy valójában Karácsony Gergely alkalmatlansága bizonyosodott be a kampányban, a Fidesznek pedig több szimpatizánsa van, csak éppen a Borkai-videó olyanokat is az ellenzék mellett mozgósított, akik amúgy nem mentek volna el szavazni. A köztévé riporterei is nem győzték hangsúlyozni vasárnap éjszaka, hogy „ismét besárgult az ország”, mert a 19 megyei közgyűlés mindegyikében 50 százalék fölött végzett a Fidesz, míg az ellenzék „csak” a fővárosi közgyűlést hozta el.

Budapest az ellenzéké

Ez persze tényszerűen igaz, mégsem mond semmit a helyhatósági választásokról. A megyei közgyűlési listákra Magyarországon a kistelepüléseken élők szavazhatnak és ezeknek a testületeknek régóta nincs lényeges hatáskörük, lényegében önmagukat irányítják, politikai elfekvőként szolgálnak.

A negyvenezer fölötti lakosú településeken viszont az ellenzék jelentősen javította eddigi pozícióit (persze nem volt nehéz), és sikerült többek között olyan hagyományosan jobboldali fellegvárnak számító kisvárosokban nyernie, mint Vác vagy Szentendre, a 23 megyei jogú városból 13-ban lesz ellenzéki polgármester és képviselő-testületi többség, de Szolnokon, Nagykanizsán és Szekszárdon például a kormánypárti polgármesternek stabilan ellenzéki közgyűléssel kell majd boldogulnia. Budapesten pedig Karácsony Gergely vártnál fölényesebb győzelme (50,86 – 44.1% lett a végeredmény) mellett a 23 kerületből 14-ben ellenzéki polgármester és testületi többség lesz, míg további kettőben ugyan a kormánypárt polgármesterjelöltje nyert, de stabil ellenzéki fölénnyel szemben kell kormányoznia a közgyűlésben és csak hét olyan kerület lesz, amiben marad a kényelmes Fidesz-fölény.

Borkai lemondott volna?

Mivel a Fidesz több olyan polgármestert is elveszített (Bús Balázs a III. kerületben vagy Wintermantel Zsolt a IV.-ben), akik még a helyi ellenzék szerint is becsületes, konszenzusra törekvő városvezetők voltak és hagyományosan a Fideszénél szélesebb szavazói kört tudnak megszólítani, a Népszavának nyilatkozó fideszes források egyértelműen Borkai Zsolt szexvideójára vezették vissza a nem várt vereséget. Ez pedig Orbán Viktor felelősségét is felveti.

A kampány utolsó napjaiban látszott, hogy már a Fideszben is érzik: baj lehet, Tarlós István utolsó két interjújában már egyértelműen lemondásra szólította fel Borkait, péntek este pedig összeomlott a párt kommunikációja. Borkai előbb összehívott egy sajtótájékoztatót este hatra majd egy órával később törölték az eseményt, a Népszava információi szerint a pártközpont utasítására. Borkai ugyanis le akart mondani, de ebben az esetben a DK-s Glázer Tímeáé lett volna az egyik leggazdagabb magyar város. Ezt a Fideszben láthatóan nem akarták még olyan áron sem, hogy a szexvideó országosan is kárt okozott. Borkai így is csak szorosan nyert, „véletlenül” éppen annak a négy szavazókörnek köszönhette a győzelmet, ahol a helyi jobbik jelöltjei az utolsó pillanatban „megvilágosodtak” és átálltak a Fideszhez.

A Fidesznek fontos

Érdekes, hogy sima ellenzéki siker született azokon a helyeken is, amik a Fidesznek láthatóan nagyon fontosak voltak: Szegeden Botka László uralmát próbálta megtörni a párt, ennek érdekében Kubatov Gábor személyesen irányította a kampányt, Hódmezővásárhely visszaszerzése Márki-Zay Pétertől Lázár János házi feladata lett volna, egyik sem sikerült. Igaz, Orbán Viktor maga sem lehet büszke saját teljesítményére. Ő Szeged mellett Gödöllőn, Miskolcon és Velencén kampányolt személyesen egyik helyen sem született fideszes siker.

Orbánra várva

Karácsony Gergely már bejelentette, hogy levelet írt Orbán Viktornak, maga a miniszterelnök vasárnap éjszaka azt mondta, tiszteletben tartják az eredményt és együttműködésre törekszenek minden önkormányzattal. Érdekes, hogy Botka László ezzel kapcsolatban a 444.hu-nak adott hétfői interjújában egyenesen mítosznak nevezte, hogy a kormány büntetné az ellenzéki vezetésű településeket, mondván, a megyei jogú városok közül Szeged kapta a legtöbb uniós támogatást. Egyelőre még a Fideszben is találgatták hétfőn, hogy Orbán az eredmény hatására esetleg egy kicsit visszafogja a politikáját és nagyobb teret hagy az ellenzéknek, a civil szervezeteknek, vagy éppen ellenkezőleg: azt a következtetést vonja le a vasárnapból, hogy még jobban szigorítani kell a rendszeren. A Népszava szombaton mindenesetre arról írt, hogy a választások után a Fidesz át akarja alakítani a magyar lapterjesztési piacot: a cél a hvg, a Magyar Narancs és a többi még független médium ellehetetlenítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Rossi a walesi meccs előtt: „Legyetek oroszlánok a sárkányok ellen!”

8 dolog, amit az új Škoda Octaviáról tudni kell

Az Összefogás 144 megoldást mutatott be

Tragikus baleset az árvai vízduzzasztón

Mindent, ami ősi, megmásíthatatlan

Halálra vertek egy nőt Pozsonyban, az életét nem tudták megmenteni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!