Pozsony. Budapestről még nem érkezett válasz Szlovákia új magyarországi nagykövetének kinevezésével kapcsolatban, árulta el lapunknak Juraj Tomaga, a külügyminisztérium szóvivője.
A válasz még várat magára
Pozsony. Budapestről még nem érkezett válasz Szlovákia új magyarországi nagykövetének kinevezésével kapcsolatban, árulta el lapunknak Juraj Tomaga, a külügyminisztérium szóvivője. A szlovák diplomácia a nyár elején annak a reményének adott hangot, hogy Juraj Migaš már az őszszel elfoglalhatja állomáshelyét, és a diplomata már elkezdett magyarul tanulni. Nevét a köztársasági elnök árulta el, holott amíg a befogadó ország nem egyezik bele kinevezésébe, nem szokás részleteket közölni. Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártjának külügyekkel foglalkozó elnökhelyettese szerint nem kizárt, hogy a magyar fél húzni fogja az időt: így fejezi majd ki nemtetszését, amiért Pozsony csak két év után talált új nagykövetet. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.