A ügyész azt állítja, tévedések történtek a Kuciak-gyilkosság kivizsgálása során

Kuciak-gyilkosság

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze szerint több hiba előzte meg a Speciális Büntetőbíróság (SZB) ítélethozatalát Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében.

Kéri, hogy további bizonyítékokkal egészítsék ki az aktát, például a Marian Kočner és Miroslav Konôpka, illetve Jaroslav H. közötti kommunikációval. Ezt Peter Paluda, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke közölte a keddi tárgyaláson. A szenátus a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének fellebbezéséről, valamint Sz. Tamás és a károsultak, illetve ügyvédeik fellebbezéséről tárgyal.

Az ügyész szerint az említett kommunikációk bizonyítják, hogy Marian Kočner vádlott rendelte meg az újságíró és menyasszonya meggyilkolását. Nem ért egyet a Speciális Büntetőbíróságnak azzal az indoklásával sem, miszerint nem megbízható Andruskó Zoltán vallomása, aki azt mondta, hogy Alena Zsuzsová rendelte meg nála a gyilkosságot. „Az a körülmény, hogy egy tanú enyhébb büntetést kap, ha bevallja a bűncselekményt, nem lehet alapvető hatással a vallomása hitelességének megítélésére" – mondta a fellebbezés indokolásáról Paluda. Andruskó vallomásának alátámasztására több tanú meghallgatását kéri az ügyész.
 

Az ügyész nem értett egyet azzal sem, hogy a Speciális Büntetőbíróság megkérdőjelezte Peter Tóth vallomásának igazságtartalmát. Az ügyész szerint a szenátusnak azért voltak előítéletei vele szemben, mert a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tagja volt. „Hitelesen beszélt arról, mi volt az oka annak, hogy elkezdték megfigyelni az újságírókat, köztük Ján Kuciakot" - írta az ügyész a fellebbezésében, és rámutatott, Peter T. megerősítette, hogy átadta az említett személyek megfigyeléséről készült jegyzőkönyveket Marian K.-nak.

Paluda idézte a Marian Kočner és Alena Zsuzsová közötti vulgáris online-kommunikációt is, amely az ügyész szerint azt bizonyítja, hogy a vádlottak nem a valódi nevükön neveztek meg dolgokat a kommunikációjukban, ezért azok számára, akik nincsenek beavatva, ez a kommunikáció teljesen hétköznapinak tűnhetett. Az ügyész nem értett egyet a Speciális Büntetőbíróságnak azzal az érvelésével sem, miszerint „nem lehetett célozgatásokat és rejtett üzeneteket keresni" ezekben a kommunikációkban.

Kapcsolódó cikkünk

Az ügyész arra is rámutatott, hogy a bíróság nem vette figyelembe az Alena Zsuzsová és Marian Kočner közötti kommunikációt, azt, amelyben a fog kieséséről írnak. Ez az üzenetváltás nem sokkal az újságíró és menyasszonya meggyilkolása után zajlott. A Marian Kočnerrall és Andruskóval való kommunikáció után Alena Zsuzsová pulzusszáma állítólag 161-re emelkedett. „Az ügyész kijelentette, hogy ez a számadat szakértői véleményből származik" - jegyezte meg a szenátus elnöke.
  

2020 szeptember elején a Speciális Büntetőbíróság szenátusa felmentette Marian Kočnert és Alena Zsuzsovát Kuciak és Kušnírová meggyilkolásának vádja alól. Szabó Tamást bűnösnek találta és 25 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Ružena Sabová, a szenátus elnöke 2020 szeptemberében ezt azzal indokolta, nem bizonyított, hogy Marian K. és Alena Zs. elkövette a bűncselekményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?