Közélet

A többség nem fogta vissza a béreket

Pozsony | A közvélekedéssel ellentétben a szlovákiai cégek nagy része a koronavírus-járvány miatt tavaly nem csökkentette az alkalmazottak fizetését – legalábbis ez derül ki a Grafton Slovakia személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség legújabb felméréséből.
Molnár Iván

2021. február 26. 15:45

munkás k
Csak kevés munkáltató csökkentette a béreket a járvány miatt. - TASR-felvétel

„A szlovákiai munkáltatók kétharmada tavaly a világjárvány megjelenését követően sem módosított a béreken, az alkalmazottak fizetését 2020 tavaszán csupán a cégek 8 százaléka csökkentette, a többségük azonban az év végére visszatért az eredeti színvonalra. Decemberben már csak az egy százalékuk fizetett kevesebbet, mint a járvány kitörése előtt” – nyilatkozta lapunknak Miroslav Garaj, a Grafton Slovakia ügyvezető igazgatója.

Idén a megkérdezett cégvezetők 10 százaléka tervez fizetéscsökkentést, 43 százalékuk nem számol semmilyen változással, 28 százalékuk pedig növelné a béreket. „A prémiumok esetében már fukarabbak voltak a munkáltatók, ezeket csaknem minden harmadik cég visszafogta, egy részük azonban idővel már ezeket is újra fizeti” – mondta el Garaj. Szerinte a cégek leginkább az egyéb bónuszokon, leginkább a tanfolyamokon spóroltak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus – Februárban is sok volt a haláleset

koronavírus

Jövő héttől enyhítenek a korlátozásokon, de a húsvétnak még meglehet a böjtje

re

VIDEÓ: Lefújta az utánfutót az útról az erős szél

koronavírus Magyarország

Koronavírus - Meghalt 285 beteg, 3597-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Szoboszlai Dominik

Közel Szoboszlai Dominik visszatérése

Mick Jagger tasr

VIDEÓ: Mick Jagger új számmal jelentkezett az angliai lezárások feloldásának örömére

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.