A természet örök, a bősi vízerőmű nem, a Duna megmentésének pedig közös célnak kell lennie

Közös cél a Duna megmentése

Szlovákiában a közelmúltban ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek a Duna élő folyóként való megőrzésének fontosságát hangsúlyozzák, és a bősi vízerőmű negatív ökológiai hatásaira figyelmeztetnek. 

A szlovákiai természetvédők gyakran nagyon hasonló érveket és kifogásokat fogalmaznak meg, mint a Duna védelmére alakult, már a rendszerváltás előtt is aktív magyarországi ökológiai mozgalmak veteránjai. Közép-Európa legnagyobb szárazföldi deltájának maradékára olyan unikális természeti kincsként tekintenek mindkét oldalon, amelynek megmentéséért mindent meg kellene tenni, különben végleg eltűnik a térképről.

Abban is egyetértenek, hogy ennek kulcsa az lenne, ha több víz kerülne a Duna régi medrébe és a kétoldali ágrendszerbe – a folyó ugyanis a szlovák–magyar határszakaszon most szinte kizárólag gazdasági érdekeket szolgál ki azáltal, hogy a vízhozam 80 százalékát áramtermelésre használják fel.

„Szinte mindent elvettünk a Dunától, most már ideje lenne kompenzálni”

– vallja Katarína Holubová, a vízfolyások hidromorfológiai változásainak és revitalizációjának szakértője, valamint a Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH) volt igazgatója.

A szakértő teljesen elfogadhatatlannak tartja, hogy a vízügyesek a minimális nyereséget még mindig az ökológiai szempontok elé helyezik, például akkor, amikor bevételkiesésre hivatkozva nem engedélyezik a vízmennyiség növelését a mesterséges árasztások idején, amelyek az ágrendszer túlélése szempontjából rendkívüli jelentőséggel bírnak. „Miközben az emiatt meg nem termelt energiamennyiség elenyésző a bősi vízerőmű teljes energiatermeléséhez képest” – teszi hozzá.

Mire lenne elég a tíz százalék?

Első ránézésre a természetet kompenzáló lépésnek tűnik, hogy a sajtóban megjelent információk szerint a Bős–Nagymaros vitát lezáró, formálódó szlovák–magyar megállapodás része lehet az is, hogy 10 százalékkal több vizet engednének a Duna régi medrébe. De vajon ökológiai szempontból kielégítő lenne-e egy ilyen intézkedés?

„Természetesen jó, ha több vizet engednek a régi mederbe. De ha a mostani mennyiség – átlagosan 200–400, legfeljebb 600 köbméter – tíz százalékával, vagyis mintegy 40 köbméterrel engednének többet, az, ha a főmedret és az ágrendszert is figyelembe vesszük, alig jelentene valamit. Persze minden köbméter számít, de ennél jóval nagyobb mennyiségre lenne szükség” – magyarázza Holubová.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ha azt a bizonyos 10 százalékot a Duna teljes átlagos vízhozamából számolják, akkor az azt jelentené, hogy csaknem megduplázódna a jelenlegi vízhozam, mintegy 200 köbméterrel több víz érkezne a régi mederbe – ami már jelentősen jobb hír lenne a mellékágak revitalizálása szempontjából is.

A szakértő szerint ez az „engedmény” azzal függhet össze, hogy a Vízgazdálkodási Építővállalat Dunacsúnnál egy új, hallépcsővel is ellátott kiserőművet fog építeni. Vagyis a régi mederbe engedett többlet által okozott energiakiesést – tehát azt a mennyiséget, amit a bősi vízerőmű nem állít elő – az új dunacsúni erőművel pótolnák.

Víz a Csallóköznek is?

Asztalon van egy olyan terv is, amelynek megvalósulása esetén a régi mederbe juttatott víztöbbletből jutna a szlovák oldali ágrendszerbe is. A LIFE – Living Rivers projekt keretében kerülhet sor a dunakiliti fenékküszöb áthelyezésére a magyar fél jóváhagyásával, aminek köszönhetően egy összekötő csatornán keresztül a szigetközi mellett a csallóközi ágrendszerbe is engednének vizet a Duna főmederből, átlagosan mintegy 70–100 köbmétert.

Jelenleg ugyanis a doborgazi áteresztő kapun keresztül csak a felvízcsatornából jut víz a szlovák oldali mellékágakba, a téli időszakban mintegy 25, nyáron 35 köbméter  – ennek a mennyiségnek a legalább időszakos növeléséért küzdenek a természetvédők már évek óta, több-kevesebb sikerrel.

„A bősi vízerőmű működik, nekünk pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet ökológiailag fenntarthatóvá váljon. Ezt célozza ez a tervezet, illetve a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesület (BROZ), a WWF Szlovákia és a Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH) további projektjei – legyen szó akár a kiszáradt mellékágak felélesztéséről, vagy a vízdinamika javításáról. Fontos, hogy a szlovák és a magyar szakemberek közösen keressék a további megoldásokat, hogy ne degradálódjon teljesen a természet amellett, hogy a bősi vízerőmű tovább termel” 

– szögezte le a folyóvizek szakértője.

Örökké termelni fog?

Holubová szerint ugyanakkor ez utóbbi sem magától értetődő: komoly gondok vannak az erőművel és a hozzá tartozó víztározóval is. Az üledékkel való feltöltődés problémájára a Vízgazdálkodási Kutatóintézet munkatársai kezdettől fogva figyelmeztették az üzemeltetőt, mégsem foglalkoztak vele 30 évig.

Mára a Körtvélyesi-víztározó jelentős mértékben feltöltődött, amit azok a légifelvételek is bizonyítanak, melyeket akkor készítettek, amikor a felvízcsatornában végzett karbantartási munkálatok miatt csökkentették a vízszintet. 

Egyedül a hajózási útvonalat kotorják rendszeresen; máshol a víztározóban a víz nagyon sekély, alacsonyabb vízállásnál csak néhány tíz centiméter mély. A lerakódások pedig a csatornában is ugyanúgy ott vannak, és ez Holubová szerint már az áramtermelést is befolyásolja.

Meggyőződése, hogy a probléma mára olyan méreteket öltött, amit pusztán kotrással már nem lehet megoldani – még ha eltávolítanak is némi üledéket, naponta újabb mennyiség halmozódik fel.

Nyugat-Európában ezt a problémát átfogó üledékkezelési mendzsmenttel oldják meg, különösen a víztározók rendszeres „átöblítésével” – fenékleeresztők és mesterségesen létrehozott árhullámok segítségével, amelyek nagy mennyiségű üledéket sodornak le a tározó alatti folyószakaszra. 

A bősi vízerőmű azonban műszakilag nincs felszerelve ilyen jellegű karbantartáshoz, és legfőképpen nem rendelkezik komplex üledékkezelési tervvel. Ennek következtében a német és osztrák vízműveken keresztül leöblített üledék akár 60%-a is a Körtvélyesi-víztározóban marad.

Az üledékkezelés több, egymást kiegészítő intézkedést foglal magában, amelyek lehetővé teszik a víztározók fenntartható üzemeltetését – ilyen például a kotrás kulcsfontosságú helyeken, az átöblítés, vagy a víztározón belüli áramlási viszonyokat javító intézkedések.

Hogy az átfogó üledékkezelés hiányából fakadó állapot meddig tartható fenn, a szakértő nem tudta megmondani. Szerinte elengedhetetlen egy hosszú távú stratégia kidolgozása, amelyet minden érintett fél tiszteletben tart – függetlenül az aktuális politikai vezetéstől –, ha azt szeretnénk, hogy a bősi vízerőmű az elkövetkező évtizedekben is termeljen energiát, és mindenekelőtt megőrizzük és megvédjük a Duna és mellékágrendszereinek páratlan természeti értékeit.