„A szülő nem látogató” – az egészségügyi minisztérium fontos változást készít elő a kórházakban

Gyermek és anya
Pozsony |

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter ígérete szerint szeptembertől a szülők már nemcsak látogatóként lehetnek jelen a gyermekük mellett a kórházakban, hanem kísérőként is. Ez azt jelenti, hogy a látogatási órákon kívül, gyakorlatilag folyamatosan a gyermekük mellett tartózkodhatnak, és a kórházaknak ehhez meg kell teremteniük a szükséges feltételeket. Az intézkedést megelőző jogalkotási folyamat azonban még a hazai politikai viszonyokhoz képest is sajátosak mondható.

Šaško hangsúlyozta, a tervezett változtatásokról széles körű egyeztetést folytatott az egészségügyi szektoron belül. Tárgyalt például a kórházigazgatókkal, illetve a kórházakat képviselő szakszervezetekkel, de a javaslatot örömmel fogadta a Páciensek Jogvédő Szövetsége (AOPP) is.

Miről szól Šaško terve?

Az egészségügyi miniszter belátta, hogy a hazai kórházakban nagy problémát jelent a gyermekek helyzete, hiszen a szülők sok esetben csak a látogatási órák alatt lehetnek jelen. Természetesen ez nem minden intézményben van így, viszont jelenleg a kórházak belső előírásain és az orvosokon múlik, hogy a szülők ott lehetnek-e, vagy sem. Nincs egy központi szabályozás, amely meghatározza, mire van joguk a szülőknek.

Šaško tervei alapján azonban szeptembertől a szülők már nem látogatókként lesznek a gyermekük mellett, hanem kísérőként, ami azt jelenti, hogy a látogatási időn kívül is maradhatnak. 

A kórházaknak ehhez meg kell teremteni a szükséges feltételeket, például egy plusz ágyat kell biztosítani a gyermekek mellé. Ha erre objektív okok miatt nincs lehetőség, legalább egy széket be kell tenni a kórterembe.

Az egészségügyi miniszter elmondása alapján a szülői jelenlét sokat segít a gyermekek gyógyulásában. 

„A nemzetközi tanulmányok és a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülők vagy a hozzátartozók jelenléte csökkenti a stresszt, felgyorsítja a gyógyulási folyamatot és segít elviselni a fájdalmat, valamint a félelmet a gyermekek számára” – indokolta a tárcavezető.

Így tehát ha a gyermeket valamilyen kivizsgálásra viszik, akkor a szülő segíthet az előkészületekben, illetve a gyermek megnyugtatásában, a beavatkozás előtt és után is. Egyedül az operációk során nem tartózkodhat a gyermek mellett, hiszen ez akár egészségügyi kockázatot is jelenthet.

Kamil Šaško

Három éves korig a biztosító megtéríti

Hogy melyik szülő szeretné ellátni a kísérői feladatot, ebbe a kórházak és a tárca nem avatkozik bele – pusztán akkor dönt az orvos, ha a szülők nem tudnak egymás között megegyezni. Šaškóék továbbá a szokatlan helyzetekkel is számolnak, például ha egyetlen szülő sem tud jelen lenni a gyermek mellett. Ilyen helyzetekben kísérő lehet a nagyszülő vagy más rokon is.

A kíséret költségeit az egészségbiztosítók megtérítik, ha a gyermek még nem töltötte be a harmadik életévét. Ezt követően a kísérőknek már saját zsebből kell finanszírozni a jelenlétüket. A Denník N információi szerint ez napi 3,3 eurós kiadást jelent, de ehhez még hozzáadódhatnak az egészségügyi segédeszközök – kesztyűk, maszkok stb. – költségei is, attól függően, hogy a gyermek egészségügyi állapota milyen biztonsági előírásokat igényel.

Az oktatási törvények része lehet

A miniszter tervei alapján a változások már szeptembertől életbe lépnek. Ez azonban problémás lehet, hiszen őszig már csak egyetlen, jelenleg is zajló parlamenti ülés van, amelyen a törvényt jóvá kellene hagyni. Šaško eredetileg a mentális egészség fejlesztésére vonatkozó törvény részeként akarta elfogadtatni a kísérői státuszt, de az említett javaslatot sok kritika érte, ezért a miniszter végül levette a parlament napirendjéről.

Ennek hiányában kénytelen valamilyen más jogszabály részeként, egy módosító javaslat formájában beterjeszteni az elképzelését,

így válik lehetővé az a kissé abszurd helyzet, hogy a kórházakra vonatkozó változások végül az oktatási törvénymódosítások részeként kerülhetnek elfogadásra.

Az ellenzékkel együttműködve

A szokatlan jogalkotási folyamat részének tekinthetjük azt is, hogy az egészségügyi miniszter nyilvánosan köszönetet mondott Vladimíra Marcinkovának, az ellenzéki SaS képviselőjének, amiért segített a törvény kidolgozásában. A gyermekek kórházi helyzete már évek óta Marcinková egyik fontos témájának számít, és többször is próbálkozott a törvény elfogadtatásával (még akkor is, amikor koalíciós képviselő volt), de egyszer sem járt sikerrel.

Vladimíra Marcinková

A képviselőnő meg is köszönte az együttműködést. 

Öt egészségügyi miniszterrel kommunikáltam már erről, de Kamil Šaško volt az első, aki kerekasztal-beszélgetést szervezett, és valóban tudtunk egyeztetni a témáról

 – jelentette ki, hozzátéve, kétgyermekes anyaként neki is voltak negatív tapasztalatai a kórházi látogatások kapcsán. Most már csak abban bízik, hogy a parlament elé egy szakmailag is megalapozott jogszabály kerül, tehát az, amiben megegyeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?