Közélet

A szlovák politikusok is felelősek a drágulásokért

Pozsony | A Heger-kormány épp azon dolgozik, hogy Szlovákiát a történelmi csúcsokat döntögető árvágta európai éllovasává tegye. Az inflációs toplistákon már idén negatív rekorderek lehetünk.
Matovic
ÖSSZEFOGLALÓ

2022. január 18. 19:14

Matovic
A pénzszórás szempontjából eddig Igor Matovič pénzügyminiszter nyújtotta a legnagyobb alakítást. - TASR/AP-felvétel

Szlovákiában tizennyolc évig nem okozott nagyobb gondot az infláció, az elkövetkező két évben azonban minden megváltozhat. A világjárvány gazdasági hátulütői által generált általános drágulás a szlovák gazdaság elsőszámú problémájává nőheti ki magát, a szlovák populista politikusok ennek ellenére még mindig nem hirdettek harcot a magas infláció ellen.

Első ránézésre ez jó hírnek számít. A szomszédos Magyarországon a kormány egyes termékek esetében már bevezette az árplafont. Megszabták, hogy a magánkézben levő töltőállomások legfeljebb mekkora összeget kérhetnek az üzemanyagért, a bankok hitelkamatai esetében kamatplafont vezettek be, legújabban pedig már néhány alapvető élelmiszer árát is szabályozzák. A szlovákiai politikusok efféle kicsapongásokról még csak nem is vitatkoznak. A meglepően észszerű hozzáállás hátterében azonban a kormány azon tulajdonsága rejtőzik, hogy a valóságot általában teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. A pénzügyminiszter épp a magánharcát vívja az „adóforradalomért” és a beoltott nyugdíjasok megjutalmazásáért, miközben jelenleg semmi más nem érdekli őt. A kevésbé tehetős családok támogatása sem, miközben a mostani árvágta épp a legkisebb fizetéseket kereső alkalmazottakat és azok családjait sújtja a legnagyobb mértékben. Az államnak rajtuk kellene segítenie az adók és járulékok, valamint az energiaszolgáltatás áfájának a csökkentésével.

Támogatott árvágta

A fent jelzettekkel ellentétben a jelenlegi szlovák kormány azonban inkább a gazdagabb rétegeket támogatja. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tervezett „adóforradalom” a kisvállalkozóknak növeli majd az adó- és járulékterheit, miközben a nagy cégeknek csökkenti az adóterheit. Azonban még ez utóbbi, vagyis a társasági adó kulcsát is csupán 21-ről 19 százalékra tervezik lefaragni, ami nem lesz elég a gazdaság elstartolásához, vagyis az adóforradalom a gazdasági növekedés szempontjából hatalmas bukással végződhet.

A bukás előrejelzéséhez nincs szükség bonyolult magyarázatra. Igor Matovič pénzügyminiszter nem hajlandó nagyobb összegeket fektetni a gazdaság beindítására, ehelyett inkább „eleszi” a rendelkezésére álló pénzt. Nagyobb összeget szán például a családi juttatásokra, és hasonló cipőben jár a munkaügyi miniszter, Milan Krajniak is, aki a nyugdíjasoknak kedvezne a szülői bónusz bevezetésével. Csak ez a két intézkedés egy év alatt 1–2 milliárd eurót vinne el az államkasszából, miközben masszív pénzosztásba kezdeni a történelmi csúcsokat döntögető infláció idején olyan, mint ha olajjal próbálnánk oltani a tüzet. A szétosztott eurómilliárdoknak köszönhetően tovább nő a lakossági kereslet, ez pedig törvényszerűen még vadabb áremelkedésekhez vezet majd.

Látványos drágulás

A szlovák kormányon elméletileg még az segíthetne, ha valóra válik az Európai Központi Bank (EKB) előrejelzése, amely szerint az infláció idén már lelassul, és jövőre magától megoldódik a helyzet. Ennek azonban egyelőre semmi jele. Az árak a legtöbb európai országban látványosan emelkednek. Szlovákiában az elmúlt hónapban 5,8 százalékos drágulást mértek, ami 2004 óta a legmagasabb érték.

„Az idei év elején további ugrásszerű drágulásra számíthatunk, elsősorban az energiaárak növekedése miatt, de tovább drágul az élelmiszer és az üzemanyag is”

– állítja Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Az éves infláció üteme várhatóan már most januárban eléri a 7 százalékot, és minimum a tavaszi hónapokig rekordszinten marad. Ezt követően ugyan fokozatos lassulásnak lehetünk majd tanúi, azonban a legjobb esetben is csak 4 százalék körüli szintre eshet vissza a drágulás üteme. Idén így éves szinten a tavalyihoz képest nagyjából 6 százalékkal nőnek majd az árak. Ennél magasabb inflációt – 7,5 százalékosat – legutóbb a már említett 2004-es évben mértek.

Az élbolyban leszünk

Az infláció növekedése szempontjából Szlovákiában a leglátványosabb impulzust az említett pénzosztás jelenti majd. A kormánynak ez a lépése különösen akkor okozhat nagyobb károkat, ha az EKB továbbra is figyelmen kívül hagyja a történelmi csúcsokat döntögető inflációt, és az eurózónás alapkamatot nulla százalékon hagyja. Márpedig ez elég valószínű, hiszen a kamatszint megemelése csődbe juttatná az olyan államokat, mint Görögország, Olaszország, Spanyolország vagy Portugália.

Egyáltalán nem mindegy azonban az sem, milyen irányt vesz a világjárvány az elkövetkező hónapokban. Ha a járvány miatt újabb üzemeket kell majd bezárni, ez további áruhiányt idézhet elő, ami az árak még gyorsabb növekedéshez vezethet. És akkor még nem beszéltünk az uniós helyreállítási alapból származó eurómilliárdokról, amelyeknek az elköltése szintén hozzájárul majd az infláció növekedéséhez. Mindezt figyelembe véve Szlovákia az infláció szempontjából idén dobogós helyen végezhet az uniós tagországok között.

BRANISLAV TOMA

A szerző a Trend gazdasági hetilap munkatársa

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Még szavazhatunk 2019 homofóbjára

Már lehet szavazni az év homofóbjára

Rolls

Rolls-Royce Ghost Black Badge: ez az az autó, amit a dúsgazdagok is azért vesznek meg, hogy vezessék (FOTÓK)

váróterem k

Orvoshoz készül? Két biztosító megköveteli a szakorvosi beutalót

f

Talán véget érhetett Azovsztal ostroma

műanyag hulladék

Kigyulladt egy szemétlerakó, 300 ezer eurós kár keletkezett

sportatvben

Folytatódik a hoki-vb, de képernyőn a Liverpool is

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.