A szakértői konzílium meghosszabbítaná a lockdownt, szigorítanák a határellenőrzést

lockdown

A járványhelyzet nem javult a lockdown két hete alatt, a Denník N információi szerint a szakértői konzílium a jelenlegi lockdown meghosszabbítását javasolja további 10 napra, vagyis december 16-ig.

A lockdown 10. napja után a szakértők kiértékelik az adatokat. Egyelőre nem született semmilyen döntés, a konzílium szombat este és vasárnap is tárgyalni fog – írja a Dennik N.

A lap információi szerint a konzílium mindenkit fel akar szólítani, hogy dolgozzanak otthonról, amennyiben ezt a munkájuk lehetővé teszi. A rendőrség emellett szigorúbban ellenőrizné, hogy van-e ellenőrzésük a munkáltatótól a mozgó dolgozóknak.

A szakértők szerint az is fontos lenne, hogy jobban ellenőrizzék a reszpirátorok viselését a tömegközlekedési eszközökön.

Az iskolákat egyelőre nem zárnák be országosan, egyetértenek azzal, hogy ebben a kérdésben a regionális közegészségügyi hivatalok döntsenek, melyek eddig már az ország kb. egyharmadában bezárták az iskolákat.

Szigorodna a határellenőrzés is. A konzílium arról tárgyal, hogy a külföldről való visszatéréskor ellenőrizzék-e az e-hranica kitöltését. Az oltatlanoknak karanténba kellene menniük.

A konzílium egyelőre nem tárgyal arról, hogy az oltottak számára enyhülnének a szabályok. Ugyanakkor, hogy motiválják az oltási kedvet, szóba került, hogy OP rezsimben engedélyeznék a síeléseket, valamint szóba került a hotelek és éttermek kinyitása is. Ez azonban csak az ünnepek körül, december 23. körül lenne érvényes – írja a Denník N.

A szakértők még két hetes lockdown javasolnak, de kérdéses, hogy fog viszonyulni ehhez a kormány. Richard Sulík, az SaS vezetője már múlt héten jelezte, hogy a mindenki számára érvényes lockdownt nem fogja támogatni és hogy enyhébb szabályokat akar az oltottak számára. Veronika Remišová is ellenezte a mindenki számára érvényes lockdownt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?