Közélet

A politikusokra kiszabható büntetések jelentős csökkentéséről tárgyalt az igazságügyi miniszter

Tomáš Taraba parlamenti képviselő olyan törvénymódosításokat terjesztett elő, melyek révén enyhébb büntetésekkel szankcionálhatnák a politikusokat.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. október 6. 17:15

viliam karas
- Szlovák Kormányhivatal

A javaslatról egyenesen Viliam Karas igazságügyi miniszterrel tárgyalt Taraba – adta hírül a Denník N.

A módosítások között szerepel, hogy a bűncselekményekből származó jövedelmet tisztára mosó politikusok elkerülhetik a pénzbüntetést.

Ezenfelül Taraba javasolta a pénzmosásért, illetve az uniós források elsikkasztásáért kiszabható szankciók jelentős csökkentését, amelyet a szlovák börtönök rossz állapotával indokolt.

(denník n)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csaladsegitocsomag

Győztek a családok, vesztettek az önkormányzatok?

Szijjártó Péter (Fidesz) magyar külügyminiszter és Robert Fico

Szijjártó a Szövetség helyett Ficóval parolázott 

benzin k

Megszűnik a benzinárstop Magyarországon

Világi

A Slovnaftnak is gondot okozna az új különadó

vágai  mikulás

Régi hagyomány új elemekkel

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.