A parlament 16 év után új védelmi stratégiát fogadott el

parlament illusztráció

Az SZK Nemzeti Tanácsa képviselői szerdán jóváhagyták a Szlovák Köztársaság új védelmi stratégiáját. 

Eszerint a szlovák védelmi politika alapvető céljai az ország szuverenitásának, területi egységének, valamint a határok érinthetetlenségének megőrzése. Szlovákia a védelem leghatékonyabb módjának az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) keretében megvalósuló kollektív védelmet tekinti. A jelen lévő 120 képviselőből 108 szavazott a dokumentum mellett, 11 ellene, egy képviselő pedig tartózkodott. A parlament utoljára 2005-ben fogadott el hasonló stratégiai dokumentumot.

„A NATO- és EU-tagság lehetővé teszi a Szlovák Köztársaság számára, hogy a szövetségeseivel és a partnereivel együtt olyan képességeket fejlesszen ki, amelyeket egyedül nem lenne képes biztosítani” – áll a dokumentumban. Az, hogy Szlovákia részese a NATO és az EU védelmi törekvéseinek, a stratégiai dokumentum szerint több lehetőséget biztosít az ország számára a golbális szintű biztonsági érdekérvényesítésre, valamint elősegíti a tágabb biztonsági környezet befolyásolását.

A dokumentumba foglalt célkitűzések egyike a lakosság felkészítése a honvédelemre az objektív tájékoztatás és a gyakorlati képzés által. „A felkészítés elősegíti az állampolgárok katonai érdeklődésének kielégítését, megerősíti a társadalmi összetartást és a szélsőségesség elleni küzdelmet” – olvasható a dokumentumban.

További cél a megfelelő emberi és anyagi erőforrások, valamint a hosszútávon kiszámítható pénzforrások biztosítása a védelemmel kapcsolatos szükségletek kielégítésére, illetve a pénz hatékony és átlátható felhasználása.

A védelmi minisztérium évente átfogó értékelést dolgoz ki az SZK védelmi stratégiájának végrehajtásáról, és azt a parlament védelmi bizottsága elé terjeszti.

Az előző kabinet 2017 októberében egyöntetűen jóváhagyta az SZK védelmi és biztonsági stratégiáját, de a dokumentumokat akkor nem terjesztették a parlament elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?