A miniszterek szerint az államfő megfelelően teljesíti a megbízatását

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini államfő megfelelően teljesíti a feladatait, kiegyensúlyozottan cselekszik, és a társadalom stabilizálásán dolgozik. Ebben egyetértettek a Pellegrini megbízatásának első évét értékelő, a csütörtöki kormányülés után megszólaló miniszterek.

„Nagyon pozitívan értékelem az elnök munkáját. Mindkét oldalról képes megfogalmazni a véleményt, így kell működnie az államfőnek” – fogalmazott Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes.

Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt) miniszterelnök-helyettes szintén pozitívan értékeli Pellegrini tevékenységét. „Autonóm módon, pontosan úgy teljesíti a megbízatását, ahogyan ígérte, nem lép fel az ellenzék közvetítőjeként a kormánnyal szembeni harcban, a másik oldalon pedig kimond olyan dolgokat, amelyek egyáltalán nem állnak összhangban a kormány véleményével, de így kell viselkednie egy köztársasági elnöknek” – jelentette ki Taraba, és hangsúlyozta, nagyra értékeli azt is, hogy Pellegrini kivívta a tiszteletet külföldön.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, Pellegrini utódja a Hlas elnöki posztján, úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a jelenlegi államfő „jó úton van” afelé, hogy Szlovákia történetének legjobb köztársasági elnöke legyen. „Igyekszik enyhíteni a társadalmi feszültséget, bár ez egyáltalán nem könnyű most, amikor a társadalom teljesen polarizált” – hangsúlyozta Šutaj Eštok. Szerinte az elnök nyilatkozatai, valamint a törvények megvétózásakor hozott döntései egyértelműen mutatják, hogy Pellegrini valóban pártatlan elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?