Közélet

A kötelező oltás bevezetését javasolják a szlovákiai tudósok

A Tudomány segít társulás nyílt levelet tett közzé ma, melyben a kötelező oltás bevezetését szorgalmazza. Arra buzdítja a kormányt, hogy legalább egyes foglalkozási körökben és lakossági csoportokban vezesse be. Szlovákia ezzel Ausztria és Görögország példáját követhetné.
Holop Zsolt

2021. december 1. 20:45

MTI-felvétel
(MTI-felvétel)

Szűk egy év alatt már beoltották az emberiség több mint felét. Több mint 4 milliárd ember kapott legalább egy oltást. A tapasztalatok egyértelműek, az oltás biztonságos, a kockázatok eltörpülnek a koronavírusé mellett” – írták felhívásukban a kutatók. Egyúttal hozzáfűzték, az elenyészően ritka mellékhatások jelentkezése esetében az állam kártérítést adhatna.

A társulás minden politikust felszólított: ne vezessék félre a lakosságot, ne kérdőjelezzék meg a vakcinák hatékonyságát, az oltás hasznát, mert ezek az állítások teljesen megalapozatlanok. Inkább járjanak jó példával elöl, aki még nincs beoltva, tegye ezt meg, az embereknek magyarázzák el az oltás fontosságát, cáfolják, ne pedig terjesszék az álhíreket, mert éppen ezek akadályozzák, hogy visszakapjuk normális életünket.

A Covid-osztályokon kezeltek több mint 80 százaléka nincs beoltva, és még nagyobb arányban azok, akik nagyon súlyos állapotba kerülnek vagy meghalnak. Ráadásul más betegek is szenvednek, meghalnak, mert a leterhelt kórházakban őket már nem tudják ellátni” – figyelmeztetettek a kutatók.

A szakemberek a várakozási idő lerövidítését is javasolják, aminek az emlékeztető oltás beadásáig el kell telnie, és azt tanácsolják mindenkinek, amint lehet, adassa be a vakcina harmadik adagját. Az oltási kapacitás növelését is kérik, hogy a vakcina könnyen hozzáférhetővé váljon mindenki számára, regisztráció nélkül is.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus kórház

Koronavírus: 1015 PCR-teszt lett pozitív vasárnap

tüdőbetegség

Ezt a betegséget ne tévessze össze a koronavírussal

126 km/órás szelet mértek Nyitrán

Ma nem ajánlják, hogy erdőbe menjen

Vezekény-korcsolyapálya

Január végéig várják a korcsolyázókat

r

Részegen áthajtott a szembe jövő sávba és balesetet okozott

Havazás bénítja a közlekedést keleten

Emiatt narancssárga riasztást adtak ki a Dunaszerdahelyi és Komáromi járásra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.