Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter az elfogadott csomagjával
Így érinti a megszorítócsomag az emberek pénztárcáját – mutatjuk a 11 legsúlyosabb intézkedést
A parlament szerdán elfogadta a Fico-kormány újabb konszolidációs csomagjának első részét, ami az állam bevételeinek növelését segíti. Összefoglaltuk a legsúlyosabb intézkedéseket.
A teljes, 2,7 milliárd eurós csomagnak ez a része 1,4 milliárd euró pluszt hoz az államkasszába, amit a lakosságnak kell megfizetnie. A második rész, amely az állam, a minisztériumok spórolását jelenti, még csak most készül, várhatóan csak a jövő évi költségvetésben mutatkozik majd meg.
A kormány álláspontját a megszorítócsomag viszonylag rövid, mindössze kétnapos vitájában Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter próbálta védeni. A vitát a koalíció korlátozta le két napra, ráadásul a képviselőik nem is szóltak hozzá a csomaghoz.
A miniszter védekezése jobbára kimerült abban, hogy a korábbi ciklus három kormányát – a Matovič, a Heger- és az Ódor-kormányt vádolta pazarlással.
A koalíciós többség az ellenzék javaslatait figyelmen kívül hagyta – ők ezért tiltakozásul a szavazásnál kivonultak a teremből –, majd 78 igen szavazattal, Ján Ferenčák (Hlas) tartózkodása mellett szerda este háromnegyed kilenckor megszavazta a javaslatot.
A csomag elfogadása után megszólalt a Szlovák Nemzeti Bank is, amely szerint annak negatív hatása miatt jövőre szinte nem lesz gazdasági növekedés, és mintegy 30 ezren veszíthetik el az állásukat.
Nő az alkalmazottak és az egyéni vállalkozók terhelése
A csomag hatására az egyéni vállalkozók és a munkavállalók adója, valamint járulékterhe nő, így csökken a nettó jövedelmük. A Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) szerint egy alkalmazott átlagosan mintegy 400 euró pluszt fizet majd be 2026-ban az államkasszába. A KOZ ezért jövő héten a parlament előtt tiltakozik majd.
Három munkaszüneti napot eltörölnek, az üzletek pedig a legtöbb ünnepnapon nyitva lesznek. Emelkedik több termék általános forgalmi adója, így várhatóan újra gyorsulni fog az infláció.
Már biztos, hogy az állami és önkormányzati alkalmazottak bérét befagyasztják – kivételt csak az orvosok és a tanárok jelentenek, ezért a rendőrök és a tűzoltók már tiltakoztak a parlament előtt. Emellett az önkormányzatoknak és a megyéknek együtt 130 millió eurót kell megtakarítaniuk.
A kritika hatására a parlamenti képviselők saját fizetésüket és juttatásaikat is befagyasztották. Ez egyelőre nem vonatkozik a miniszterekre és a kormányfőre, de Kamenický azt mondta, esetükben is leállítják a juttatások növekedését.
A munkavállalók nettó bére nemcsak a magasabb egészségbiztosítási járulék és az új adósávok miatt csökken, hanem azért is, mert csökkennek a jövedelemhatárok, amelyek felett magasabb adót kell fizetni. A nem adóztatható adóalap csökkentésének szabályai is szigorodnak.
Ladislav Kamenický 22 pontos konszolidációs csomagot fogadtatott el, a legfontosabb, és az embereket a legsúlyosabban érintő intézkedések a következők:
Az egészségbiztosítási járulék a dolgozóknál 4%-ról 5%-ra emelkedik, a munkáltatói rész marad 11%. A járulékkulcs emelkedése 358 millió eurót hoz az államnak. A Denník N számításai szerint a legalacsonyabb keresetűek bevétele is csökken: a 915 eurós bruttó bérnél, vagyis a 2026-os minimálbérnél a nettó bér 732,94 euró lesz, havi 4 euróval kevesebb, ami éves szinten 48 euró mínusz. 1600 eurós bruttó fizetésnél mintegy nettó havi 9, vagyis évi 110 euróval csökken. A 2200 eurós bruttónál havi csökkenés 14 euró lesz, vagyis éves szinten mintegy 170 euró lesz a veszteség.
A minisztérium újabb jövedelemadó-kulcsokat vezet be: 44 000 euróig 19%-os, 44 000–60 000 euróig 25%-os, 60 000–75 000 euróig 30%-os, 75 000 euró felett 35%-os jövedelemadót kell majd fizetni. Az adózás módosításától a tárca 206 millió euró bevételt remél.
A legsúlyosabban talán az egyéni vállalkozókat érinti a csomag. Eddig az induló vállalkozó az első adóbevallás után kezdett a járulékot fizetni, ha bevétele meghaladta a küszöböt, ami 2025-ben 9144 euró. Jövőre csak 5 hónap járulékkedvezményük lesz, és megszűnik a bevételi küszöb. Tehát alacsony jövedelemnél is fizetniük kell a minimális 131,34 eurós járulékot.
Ráadásul 2026-ban a minimális járulékalap a vállalkozók esetében a korábbi alap 50%-áról 60%-ra nő, így a minimális havi társadalombiztosítási járulék 303,11 euróra emelkedik. Az egészségbiztosítási járulék is nő: 15%-ról 16%-ra. A két intézkedés együttes hatására egy átlagos vállalkozó havi 425 eurót fizet majd a járulékokra, vagyis havonta mintegy 80 euróval többet. Ez éves szinten 960 euró.
Egy kicsit spórolnak magukon is a politikusok. A képviselők fizetése és juttatásai két évre befagynak, és az adójuk további 10%-kal nő. Ez havonta 220,7 euró nettó csökkenést jelent számukra, évente 2648,4 eurót. A képviselői fizetés jelenleg 6900 euró, a nem pozsonyiaké 7300 euró. A kormánytagok juttatásait valószínűleg szintén befagyasztják. Robert Fico kormányfő jelenlegi bruttó bére 12 194 euró, nettóban 10 299 euró. A konszolidáció és a magasabb adóterhek miatt a jövőben a köztársasági elnök fizetése alacsonyabb lesz, mint a kormányfőé.
Kis változás a 13. havi nyugdíjban is lesz. A juttatás összegét befagyasztották, a 13. havi nyugdíj fix összegű, 667,3 euró lesz 2026–2028 között.
A boltok a legtöbb ünnepen nyitva lesznek, kivételt csak december 24. (12 órától), a karácsony, január 1., nagypéntek és húsvétvasárnap jelent. Megszűnik 3 ünnepnap: november 17-e véglegesen, május 8. és szeptember 15. csak jövőre.
Csökken a munkanélküli segély: az első 3 hónapban a bruttó bér 50%-a jár, majd fokozatosan csökken 40%-ra, 30%-ra, végül 20%-ra.
A betegszabadságot eddig a munkáltató a 10. napig fizette, jövőre már a 14. napig fizeti, csak utána fizet a Szociális Biztosító.
Bizonyos termékek általános forgalmi adója 19 százalékról 23 százalékra nő. Ezek a cukros, a sós termékek, muffinok, csipszek, perecek stb. Egy nettó 2 euró árú csokoládé, amiért jelenleg 2,38 eurót fizetünk, vagyis az adó 38 cent, januártól már 2,44 euróba kerül, mert az adó 44 cent lesz.
Emelkednek a vállalkozások egyéb költségei is. Például a hazárdjáték adója emelkedik, de a kulcsot majd a kormány határozza meg. Korlátozzák a gépkocsihasználatot a vállalkozók számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.