Közélet

A képviselők ezúttal sem választották meg Kotlebát bizottsági elnöknek

Pozsony | A parlamenti képviselők csütörtökön sem választották meg Marian Kotlebát (ĽSNS) a katonai hírszerzés tevékenységét felügyelő különleges parlamenti bizottság elnökének.
TASR

2021. október 21. 23:43

Marián Kotleba
- TASR/AP-felvétel

Kotlebának ezúttal sem sikerült megszereznie a kellő számú szavazatot. A jelen lévő 112 képviselőből csak 31 szavazott rá. Ellene szavazott 71 törvényhozó. Az ĽSNS elnöke korábban már többször is indult a pozícióért, mindeddig sikertelenül.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vasárnap 74 teszt volt pozitív a járásban

VIDEÓ: Ha nem fognak össze az oltás mellett, katasztrófa jöhet

Forró: A lockdown kivérezteti a szolgáltatóipart, a kormány ismét elkésett a járványkezeléssel

Forró: A lockdown kivérezteti a szolgáltatóipart, a kormány ismét elkésett a járványkezeléssel

koronavírus utazás

Oltott vagy oltatlan, nem számít – szerdától kötelező karantén vár azokra, akik...

Fulek

Holnaptól ismét távoktatás a Losonci járásban

koronavírus Csehország

Csehországban is bizonyíthatóan megjelent az omikron

Zuzana Čaputová V4

Čaputová: A V4-eknek össze kell fogniuk, számos válsággal nézünk szembe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.