A képviselők elégedettek, az egészségügyi dolgozók tiltakoznak

orvosok k

A parlament szerdán végleg elfogadta az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos javaslatot. Az ellenzéki és a koalíciós képviselők között nagy volt az egyetértés, csak éppen az egészségügyi szakszervezeteket nem sikerült meggyőzni arról, hogy ez a fizetésemelés meggátolhatja a munkaerő elvándorlását.

A plénum második é s harmadik olvasatban is megszavazta a javaslatot, amelynek köszönhetően jövő januártól 25 egészségügyi szakirány dolgozói számíthatnak magasabb bérekre. Az emelés a végzettség, valamint a szakmai gyakorlat függvényében 6,9 és 45,8 százalék között mozog, s két tételben valósul meg. Egyrészt az alapbéreket meghatározó szorzókat emelik, másrészt pedig a ledolgozott évek száma alapján is jár juttatás – minden ledolgozott év után a két évvel korábbi átlagbér 1 százalékával nő a fizetés, legfeljebb 20 évig.

Elégedett kormánytagok

A javaslat elfogadása után Eduard Heger miniszterelnök, Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter és Igor Matovič pénzügyminiszter (mindhárman OĽaNO) közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen elégedettségüket fejezték ki. Matovič szerint történelmi jelentőségű fizetésemelésről van szó. Megjegyezte, az intézkedés mintegy 232 millióba kerül majd az államnak, „de ezt nem sajnálják az egészségügyi dolgozóktól”. Lengvarský abban bízik, hogy ezzel sikerül meggyőzni a felmondásukat benyújtó kórházi orvosokat, hogy maradjanak a betegek mellett. „Ez is egy jel, hogy a jelenlegi kormány komolyan veszi az egészségügyet” – jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, ez egy fontos lépés volt az egészségügyi dolgozók helyzetének stabilizálására, a kabinet pedig dolgozik a többi rendszerszintű reform megvalósításán. Heger is kiemelte, hogy a kormány prioritásként kezeli az egészségügyet. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter egyetértett abban, hogy az orvosok felmondása miatt egyelőre nem kell visszahívni Lengvarskýt. Heger megjegyezte, az egészségügyi miniszter továbbra is a bizalmát élvezi.

Összhang a szavazásnál

A javaslat a parlamentben is nagy támogatottságra talált, az ellenzék és a koalíció egyaránt az elfogadása mellett szavazott. A jelen lévő 134 képviselő közül 132-en támogatták az intézkedést. Egyedüliként Alojz Baránik (SaS) szavazott nemmel, Ľuboš Blaha (Smer) pedig ugyan jelen volt, de nem voksolt.

Emellett két módosító javaslatot is beterjesztettek, az egyiket Vladimír Baláž (Smer), a másikat pedig Miroslav Urban (Republika). Mindketten azt javasolták, hogy a szakvizsgával rendelkező orvosok alapbére is növekedjen, hiszen nélkülük elképzelhetetlen a kórházak működése. Ezek a szakemberek jelenleg a két évvel korábbi átlagfizetés 2,3-szorosát kapják kézhez, viszont Lengvarskýék javaslata nem emeli ezt a szorzót, így ők csak a ledolgozott évek száma utáni juttatást kapják kézhez jövő januártól. Az ellenzéki képviselők javaslata azonban nem ment át, mivel az OĽaNO és a Sme rodina frakciója tartózkodott a szavazás során. Érdekesség, hogy Baláž javaslatának elfogadásához mindössze 6 szavazat hiányzott, a Smer, a Hlas és a szélsőjobboldali képviselők mellett majdnem a teljes SaS-frakció is mellette szavazott.

Elégedetlen dolgozók

Az egészségügyi dolgozókat képviselő szakszervezetek már nem fogadták ilyen kitörő lelkesédessel a fizetésemelést. A Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) a közösségi oldalán azt írta, ugyan örülnek a magasabb béreknek, de a minisztérium ezzel nem éri el az eredeti célját, vagyis nem lesz képes meggátolni az egészségügyi dolgozók elvándorlását. Továbbá azt is nehezményezték, hogy a képviselők nem vették figyelembe az emeléssel kapcsolatos követeléseiket. A kamara még legalább 150 eurós pluszjuttatást követelt, mivel állításuk szerint a jelenlegi infláció mellett a kormány által elfogadott javaslat szinte semmit sem segít.

Peter Visolajský, a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) elnöke, aki a tömeges felmondási akciót kezdeményezte, hasonlóan fogalmazott. Továbbra is kitart amellett, hogy a fizetés megemelése önmagában nem oldja meg az egészségügyben uralkodó válságot, ezért követelik, hogy a kormány minél előbb kezdje el teljesíteni az általuk megfogalmazott nyolc követelést. „A 100–200 eurós emelés rajtunk nem segít, nekünk új munkatársakra van szükségünk a kórházakban, és egy olyan ösztönző környezetre, amely maradásra bírja a jó orvosokat” – nyilatkozta a TASRnek az LOZ vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?