Illusztráció
A jelzálogpiaci helyzet javul, a lakásárak viszont emelkednek

Az Európai Központi Bank az elmúlt időszakban többször is csökkentette az irányadó alapkamatot. A döntés előnyeit pedig a háztartások többsége is megérzi, hiszen az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett juthatnak hitelhez, esetleg törleszthetik azt. Bár a jelzálogpiaci elemzők optimisták, a lakáspiaci szakértők pozitív fordulat helyett meredek áremelkedést jósolnak, ami jócskán megnehezítheti azok helyzetét, akik ingatlanvásárláson törik a fejüket.
Az Európai Központi Bank közelmúltban lezajlott kamatdöntései nyomán a hazai kereskedelmi bankok is sorra csökkentik a jelzáloghitelek kamatait, így azok, akik lakásvásárlás előtt állnak, a korábbi helyzethez képest jóval kedvezőbb feltételek mellett juthatnak kölcsönhöz. De azok is jól járnak, akik már rendelkeznek jelzáloghitellel, mivel megnyílhat előttük a lehetőség a hiteleik refinanszírozására.
Nem érdemes várni
A jelzálogpiacon tapasztalható pozitív fordulat mostanra kezd igazán lendületet venni, így többen is azt fontolgatják, hogy néhány hónappal elhalasztják álmaik lakásának megvásárlását.
„Az ügyfelek egyre gyakrabban kérdezik, érdemes-e várni a kamatok további csökkenésére. Bár a helyzet valóban egyre jobb irányban halad, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kamatlábak gyors ütemben történő mérséklése általában negatív hatást gyakorol az ingatlanok árának alakulására. Ez a tendencia már most látható, komolyabb kilengésekre, esetleg elszabaduló árvágtára azonban csak a későbbiekben számíthatunk. Éppen ezért egy, a mostanihoz hasonló helyzetben azt szoktuk tanácsolni, hogy a jövőben nem lesz ennél megfelelőbb alkalom az adásvétel nyélbe ütésére”
– magyarázta Peter Horčiak, a Simplea jelzáloghitelekre szakosodott elemzője, aki felvétését azzal igazolta, hogy a kamatcsökkentés megkezdése óta három egymást követő negyedévben is nőttek az árak az ingatlanpiacon.
A gyakorlatban ez annyit jelent: ha a bankok még ennél is lejjebb mennek, ami az egyes pénzintézetek között kibontakozóban lévő konkurenciaharc miatt borítékolható, akkor a lakásárak hamarosan rekordokat dönthetnek.
Fő a felkészültség
Annak ellenére, hogy a szakértők úgy vélik, nem érdemes tovább odázni az ingatlanvásárlást, mindenkit óva intenek attól, hogy felelőtlenül vágjanak bele egy olyan projektbe, ami az esetek többségében egy életre szóló elköteleződést jelent.
„Egy ingatlan megvásárlása, valamint annak finanszírozása hosszú évekre nyomja rá a bélyegét egy háztartás pénzügyeire, ezért rendkívül fontos, hogy legyen megtakarításunk, amely segítségével még a váratlan élethelyzeteket is át tudjuk hidalni”
– hangsúlyozta Peter Horčiak, aki arra is kitért, hogy a 35 év alatti ügyfeleknek egyéb lehetőségeik is vannak, amelyek révén mérsékelhetik a hiteltörlesztés jelentette anyagi terheket. Külön kiemelte, hogy a fiatalok akár 100 eurós állami támogatásra is jogosultak lehetnek, ha teljesítenek bizonyos feltételeket. Megemlítette továbbá az Állami Lakásfejlesztési Alap által kínált alternatívákat, ami szintén megkönnyítheti, hogy a családok megteremtsék saját otthonukat.
Ne féljünk bérelni
Manapság egyáltalán nem ritka, hogy az érintettek minden erőfeszítésük ellenére sem képesek kialakítani a szükséges pénzügyi védőhálót ahhoz, hogy saját lakást vásároljanak. A szakértők ebben az esetben mindenkinek azt javasolják, hogy ne féljenek ideiglenesen egy bérleménybe költözni. Ez az alternatíva hozzájárulhat, hogy tovább építsék a pénzügyi tartalékaikat, de azt is megtapasztalhatják, képesek-e rendszeresen teljesíteni a fizetési kötelezettségüket. Ez ugyanis vízválasztó lehet arra vonatkozóan, hogy a jövőben valóban érdemes-e a hitelfelvétel mellett dönteniük.
(td)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.