A Hlas és Simon Zsolt azonnali lemondásra szólította fel a földművelési minisztert

Samuel Vlčan
Pozsony |

A Hlas párt és Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke azonnali lemondásra szólította fel Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) földművelési minisztert. 

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a sertéstenyésztőknek folyósított állami támogatásokkal kapcsolatos botrány december végén robbant ki, amikor a poľnoinfo.sk portál kiderítette, hogy sertésenként 4500 eurós agrártámogatást ítélt oda a földművelésügyi tárca a Rimanec Kft.-nek, amelynek tavaly júniusig a földművelésügyi tárca államtitkára, Milan Kyseľ volt az ügyvezetője, és amelyet most is az államtitkár családtagjai, Matej Patrick Kyseľ és Denisa Kyseľová vezetnek. A központi nyilvántartás szerint hat sertéssel rendelkező cégnek 27 ezer eurós támogatást fizettek ki.

Mint később kiderült, nem Kyseľ az egyedüli kormánypárti politikus, aki hozzájutott a gyanús támogatáshoz. Augustín Polák, az OĽaNO képviselőjének 10 488 eurót fizettek ki.

A Hlas szerint Vlčan személyesen hagyta jóvá a pénzek kifizetését, végső soron pedig az agrárminisztérium vezetője kérte, hogy az egész a média kizárásával történjen. A Hlas mindezt a tárca vezetőinek levelezésével támasztja alá, amelyet állításuk szerint, sikerült megszerezniük. „A Hlas a megszerzett információk alapján követeli Samuel Vlčan földművelési miniszter azonnali lemondását. Végső soron előkészítjük a büntetőfeljelentést” – mondta Róbert Puci, a Hlas képviselője. A Peter Pellegrini vezette párt a megszerzett levelezést január 25-én, kedden teszi közzé.

Simon szerint a tárca dolgozóinak e-mailezéséből világosan kiderül, hogy a minisztérium vezetője tudott arról, kiket érint a támogatás kifizetése, és ő maga szerette volna, ha minderre „csendben”, a nyilvánosság kizárásával kerül sor.

„Legutóbb a minisztérium hivatalnokainak egy olyan e-mail kommunikációja került nyilvánosságra, amiből világosan látszik, hogy Vlčan miniszter úr a kiválasztottakat előnybe részesítő támogatási rendszerről mindent tudott. Miként arról is, hogy az egész ügynek a megvalósítása csendben, minden medializáció nélkül kellett volna megvalósulnia. Mindez a miniszter tudomása és áldása mellett. Itt már nem elegendő, hogy Vlčan miniszter úr hivatali alárendeltjei távoztak posztjukról” – mondta Simon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?