Közélet

A Heydrich elleni merényletre emlékezett Čaputová és Fiala Prágában

Petr Fiala cseh kormányfő és Zuzana Čaputová szlovák államfő pénteken közösen emlékezett Prágában a Reinhard Heydrich elleni merénylet 80. évfordulóján.
author
TASR

2022. május 27. 21:00

f
- Facebook-fotó

Fiala emlékeztetett, hogy az 1942. május 27-én végrehajtott merényletben Jozef Gabčík és Jan Kubiš is részt vett. „Ez a hihetetlenül bátor tett teljesen egyedülálló a második világháború történetében, és örökre bekerült a cseh történelembe” – írta a cseh kormányfő. Gabčíkot, Kubišt és a merénylet többi résztvevőjét hősnek nevezte, akikről sosem szabad megfeledkeznünk.

 „A 80 évvel ezelőtt végrehajtott Antropoid akciónak Jan Kubiš és Jozef Gabčík révén szlovák résztvevői is voltak” – tette közzé Čaputová a Facebookon. A náci rendszerrel szembeni ellenállás áldozatairól való megemlékezést azért is tartja fontosnak a szlovák államfő, „mert elődeinknek olyan méreteket öltő gonoszsággal kellett szembenézniük, mint napjainkban egy velünk szomszédos ország lakosságának”. A cseh sajtó beszámolói szerint Čaputová a megemlékezéseket követően a tervek szerint Miloš Zeman cseh elnökkel is találkozik.

 Heydrich a nácik által megszállt Cseh-Morva Protektorátus ügyvezető protektora volt, emellett az SS-Waffen magas beosztású vezetője és a titkosszolgálat, a Gestapo főnöke. „Ez volt az egyetlen sikeres merénylet, amelyet a Harmadik Birodalom valamelyik magas beosztású vezetője ellen követtek el” – mondta a TASR-nek Peter Šumichrast, a Hadtörténeti Hivatal igazgatóhelyettese. A merényletet elképesztő méretű megtorlás, úgynevezett Heydrichiáda követte a Cseh-Morva Protektorátusban – terror, tömeges kivégzések, és végül 1942 júniusában Lidice és Ležáky települések lakosságának lemészárlása. Gabčík 1912-ben született Poluvsíban, ami ma Rajecfürdő (Rajecké Teplice) része.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Iskolák és szabadidőközpontok: lesz miből rezsit fizetni?

Iskolák és szabadidőközpontok: lesz miből rezsit fizetni?

napraforgó sz

Az egekbe szökhet a tej ára?

Általános Egészségbiztosító, Dôvera, Union

Veszteséges mindhárom egészségbiztosító

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott a 21 éves motoros, esélye sem volt túlélni az ütközést

SZÖRNYŰ: Betonpillérnek hajtott, esélye sem volt túlélni az ütközést a 27 éves férfinek

tűz k

Tűz ütött ki egy nagyfödémesi autómosóban, 60 ezer euróra becsülték a kárt

mérges dajkapók

Mérgező pók bukkant fel Szlovákiában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.