Hoax, hogy a bősi vízerőmű megvéd az árvizektől – állítja a szakértő, aki a természetes megoldásokra esküszik

A természetvédők régóta hangoztatják, hogy a klímaváltozás negatív következményeihez való alkalmazkodásban igazán csak a természetközeli intézkedésekkel rúghatunk labdába. Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás a nagy folyók menti települések számára is kihívást jelent – legyen szó akár a túl kevés vagy a túl sok vízről.

Az aszályokkal és az áradásokkal, villámárvizekkel szembeni védekezés szempontjából is kulcsfontosságú a víz tájban való megtartása. Ennek egyik legtermészetközelibb módja pedig a folyóágak és a szivacsként funkcionáló lápok helyreállítása, ezáltal pedig az árterek természetes vízmegtartó képességének növelése

– magyarázzák a Természetvédelmi Világalap (WWF) szakértői.  

A természetvédelmi szervezetek hatékony együttműködésének köszönhetően tavaly sikerült egy több mint 3,5 kilométer hosszú, kiszáradt mellékágat „feltámasztani”, vagyis megtölteni folyóvízzel Doborgaz mellett, a Duna ágrendszerében. A Vajkai-ág helyreállításához mintegy 900 méter hosszan kotorták ki a medret, ennek eredményeként a mellékágban és a környező altalajban évente átlagosan közel 180 ezer köbméter víz visszatartására nyílt lehetőség. A projekt fő kivitelezője a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Társulás (BROZ) volt, de együttműködtek a WWF szlovákiai fiókszervezetével, valamint a Vízgazdálkodási Építővállalattal és a Vízgazdálkodási Kutatóintézettel is.

Az ivóvízellátás szempontjából is óriási jelentőséggel bír

„A víz nemcsak a mellékágba tért vissza, hanem a szomszédos ökoszisztémákba is. Ezzel párhuzamosan visszatértek a halak, vízimadarak és más fajok, amelyek a vizes élőhelyekhez kötődnek. Az egész terület ismét képes vizet visszatartani, mérsékelni a szélsőséges időjárás hatásait, és támogatni a biológiai sokféleséget” – értékelték az intézkedés pozitív hatásait egy év távlatából.

A mellékág feltámasztása az ivóvízellátás szempontjából is óriási jelentőségű. 

A szimulált árvizek idején és azokon kívül is áramlik a víz a megújított Vajkai-ágban, kimosva az üledékeket és átmosva az értékes kavicságyat, amelyen keresztül a víz beszűrődik a mederkőzetekbe és feltölti az ivóvíztározókat

 – magyarázták a természetvédők.

Az ágrendszer továbbra is szomjazik

Csónakázás közben megismerkedhettünk a csallóközi ágrendszer aktuális állapotával is. A Duna unikális szárazföldi deltája a bősi vízerőmű megépítése után lett teljesen elvágva a főmedertől, a kettő közötti szintkülönbség mára eléri a három és fél métert. A mellékágak egyedül a doborgazi áteresztő kapun át juthatnak vízhez, de mivel év közben túl kevés víz érkezik, állandó problémát jelent az üledék lerakódása, az iszaposodás és a különféle vízinövények túlburjánzása. 

„Ezért is létfontosságú a gyorsan áramló víz, amely átöblíti, átmossa az ágakat, és megakadályozza a feltöltődést” – magyarázta két evezőcsapás között Katarína Holubová, a vízfolyások hidromorfológiai változásainak és revitalizációjának szakértője.

A kiszáradt ágak „felélesztése” és összekapcsolása sokat segít abban, hogy az ágrendszerben biztosítva legyen az életadó vízáramlás. Ugyanakkor elengedhetetlen az évi kettő, megfelelő mértékű mesterséges árasztás is, mert enélkül Közép-Európa legnagyobb szárazföldi deltája végérvényesen átalakulna ligeterdős-vizes élőhelyből egy statikus tórendszerré.

A természetvédőknek mégis állandó küzdelmet kell folytatniuk az állami intézményekkel, amelyek a gazdasági érdekeket ezen a téren is az ökológiai megfontolások elé helyezik.

Azzal érvelnek, hogyha Doborgaznál több vizet engednek az ágrendszerbe, a bősi turbinák kevesebb áramot termelnek. Valójában azonban a teljes vízhozamot tekintve olyan kis vízmennyiségről van szó, amely a teljes energiatermelés mindössze 1%-át fedi le 

– figyelmeztet Holubová.

Tavaly a zöld szervezeteknek sikerült elérniük, hogy két héten keresztül rekordmennyiségű, másodpercenként 120 köbméter vizet kapjon a Duna-delta, idén ez a mennyiség 30 köbméterre csökkent. Pedig ahhoz képest, hogy a túloldalon, a szigetközi ágrendszer árasztása idején akár másodpercenként 600 köbméter friss víz is keresztülfolyhat az ágakon, a 120 köbméter is elenyésző mennyiség.

70%-kal csökkent a Duna halállománya

A szimulált árvizek azért is rendkívül fontosak, mert ilyenkor töltődnek fel a talajvízkészletek, valamint a lápok, egyéb vizes élőhelyek is – már ha érkezik elég víz. Ez a halak, kétéltűek és más víziállatok szaporodása miatt fontos, amelyek lassú kipusztulását igyekeznek visszafordítani a természetvédők. Azáltal ugyanis, hogy megszűnt a kapcsolat a főág és a mellékágak között, illetve sok vizes élőhely kiszáradt, nagyon sok halfaj elveszítette a reprodukciós lehetőségét, vagyis az ívóhelyeiket, amelyek jellemzően a lassú folyású mellékágak.

A Duna a legfajgazdagabb folyó Európában, de a mesterséges beavatkozások következtében az elmúlt negyven évben 70%-kal csökkent a halállomány a folyóban

– figyelmeztetett Vladimír Kováč halbiológus, aki felidézte azt is, hogy a Kis-Csallóköz keleti sarkában található Isztragov valaha egy nagy kiterjedésű mocsár volt, a vadponty egyik legfontosabb ívóhelye. Mára azonban szinte teljesen kiszáradt ez is.

A dunakiliti fenékküszöb a bal parti ágrendszernek is segítene

A kiszáradt ágak helyreállítása és a mesterséges árasztások mellett lenne még egy mód, amely elősegítené a szárazföldi Duna-delta revitalizálását, mégpedig a dunakiliti fenékküszöb áthelyezése. Ezt a műtárgyat a magyar fél létesítette még 1995-ben, a szigetközi mellékágrendszer vízpótlásának biztosítása céljából.

A magyarországi ágrendszer a fenékküszöbnek köszönhetően az Öreg-Dunából kapja a vízpótlást, míg a szlovákiai a felvízcsatornából. Ha viszont a műtárgyat mintegy két kilométerrel lejjebb „csúsztatnák”, megemelve itt a főág vízszintjét, akkor egy összekötő csatornán keresztül a kis-csallóközi ágrendszerbe is jutna víz, becslések szerint másodpercenként mintegy 70-100 köbméter.

Így az ágrendszer két forrásból kapná az életadó elemet: a régi mederből, vagyis a főágból és a felvízcsatornából is. Az átépítés során a fenékküszöb bővülne egy hallépcsővel is, amelyen csónakkal, kenuval is át lehetne kelni. Ez a terv már régóta az asztalon van, és állítólag már a magyar fél is rábólintott. 

Azt is tudni lehet, hogy egy uniós projekt keretében, a dunacsúni hallépcső megépítésével párhuzamosan valósulhat meg, de hogy mikor, az még kérdés

– fejtette ki érdeklődésünkre Holubová.

A szigetközi és a csallóközi ágrendszer összekötése fontos lenne, de nem minden áron

Miután gumicsónakjainkat kikötöttük egy apró, kies öbölben, tettünk egy rövid sétát a kis-csallóközi tájban, a Dunai Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet szívében – bizonyos szakaszon hónaljig érő csalánok között. Egy tisztáson, a Vajkai-ághoz épített keretes átereszeknél sikerült újra mikrofonvégre kapnom a folyóvizek szakértőjét. Arra voltam kíváncsi, sor kerülhet-e valaha a csallóközi és a szigetközi ágrendszer újbóli összekötésére – amely egyébként a megosztó Insula Magna-projekt egyik fő célkitűzése volt.

A szakértő szerint a kétoldali ágrendszer ökológiai egységének helyreállítása kívánatos lenne, de nem minden áron. Úgy véli, hogy az említett tervezetben szereplő négy duzzasztógát erre a problémára ugyan részleges megoldást kínál, másfelől viszont számos más problémát szülne.

Ha alacsony is a vízszint a régi mederben, de az most egy élő folyó. A duzzasztógátak viszont megszüntetnék a sodrási dinamikát, ami azt eredményezné, hogy a főág is egy tórendszerré alakulna át, ez pedig komoly ökológiai károkat okozna mindkét oldalon. Ráadásul a beavatkozás veszélyeztetné a környék ivóvízellátását is. Bár kezdetben több víz jutna a föld alatti »tározókba«, a duzzasztott szakaszokon a medret egy-két éven belül eltömítené a lerakódó finom üledék, ezáltal pedig megszakadna a talajvízkapcsolat

– figyelmeztetett Holubová, aki hangsúlyozta: az ágrendszerek összekötésére a szlovák és a magyar szakértőknek közösen kell kiötleniük egy mindkét fél – és a természet számára is – előnyös megoldást.

Nem a vízerőmű az árvízvédelem kulcsa

A szakértő ezzel kapcsolatban rámutatott arra is, hogy a lerakódó üledék nemcsak a lassú folyású ágakban, hanem a bősi vízerőműhöz tartozó Körtvélyesi-víztározóban (Hrušovská zdrž) és a felvízcsatornában is súlyos problémákat okoz. 

A víztározó mára annyira feltöltődött üledékkel, hogy nincs kapacitása felfogni az áradások idején érkező több ezer köbméternyi vizet

– hangsúlyozta Holubová. Hozzátette: az árvízvédelem szempontjából a régi medernek, az ágrendszereknek és a hullámtérnek jut döntő szerep, hiszen ezek lassítják a víz elfolyását a tájból, és teszik lehetővé annak természetes szétterülését kevésbé kockázatos területeken. 

A szakértő konkrét példát is hozott: ha egy komoly áradás során tízezer köbméteres víztömeg érkezik, abból mintegy 7000-7500 köbmétert a régi mederbe, illetve a hullámtérbe engednek, a turbinákra legfeljebb 2500-3000 köbmétert. Vagyis az árhullám a Duna eredeti ágán vonul le.

Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy a műszaki megoldásokkal szemben a természetközeli megoldások nem csupán olcsóbbak, fenntarthatóbbak és hosszú távon hatékonyabbak is, mivel az ökoszisztémákkal összhangban működnek.

A szakértő szerint kijelenthető tehát, hogy a bősi vízerőmű tartósan nem oldotta meg az árvízvédelmet. „Ez egy hoax” – tette hozzá. Ütős, bár nem túl szívderítő zárszó.

A Vajkai-ág megnyitása 2024 februárjában: