Közélet

A belügyminisztérium közzétette a jelöltlistákat a honlapján

Pozsony | A belügyminisztérium kedden közzétette a következő parlamenti választásokon induló politikai formációk jelöltlistáit. Ezek a belügyi tárca honlapján érhetők el.
TASR

2019. december 10. 16:11

Biztató a választási részvétel Léván
- Képarchívum

A választásokon jelen állás szerint 25 politikai párt, mozgalom, illetve pártkoalíció készül indulni. Ez a szám még csökkenhet, ha valamelyikük visszalép.

A választásokon indulni szándékozó politikai formációknak 2019. december 1. éjfélig kellett leadniuk a jelöltlistáikat. A jelöltlistával együtt 17 000 euró kauciót kellett befizetniük. Ezt az összeget azok a tömörülések kaphatják vissza, amelyek a választásokon begyűjtik a voksok legalább 2 százalékát.

A választásokra 2020. február 29-én kerül sor. A hivatalos kampányidőszak november 5-én vette kezdetét. Az egyes pártok legfeljebb hárommillió eurót költhetnek el a kampányra, ebbe az összegbe bele kell számolni az általános forgalmi adót is. A kiadásokat egy átlátható számlán kell vezetniük. A kampány 48 órával a választások megkezdése előtt ér véget, amikor is kampánycsend lép életbe.

A listákat ide kattintva tekintheti meg.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

A kiértékelt minták száma ezer, az újonnan azonosított fertőzötteké tíz alatt Szlovákiában

Badin Ádám

VERSEK ÉS ARCOK: Megtalálni a versekben a mesét

Itthon is biztosítsuk magunkat!

Itthon is biztosítsuk magunkat!

koronavírus

Nyolc új koronavírus-fertőzött, négy járás

koronavírus

Magyarországon öt új fertőzöttet azonosítottak

lengyel elnökválasztás

Lengyelországban megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.