130 ezer hazai Covid-páciens adata juthatott ki

Pozsony |

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) igazgatója, Peter Bielik elismerte, a koronavírusra tesztelt személyek adatai egy biztonsági résen keresztül letölthetőek voltak az intézmény által működtetett Moje eZdravie applikációból.

390 ezer koronavírusra tesztelt személy adatai váltak így védtelenné. A biztonsági hibát feltáró IT-vállalat, a NETHEMBA etikus hekkerei 130 ezer páciens, köztük több mint 1600 pozitív teszttel rendelkező beteg személyes adatait töltötték le. Többek közt az érintettek neve, születési száma, neme, telefonszáma, tartózkodási helye, tünetei, mintájuk kódja vált így elérhetővé. Valószínűsíthetően ez az ország történetének eddigi legnagyobb ilyen adatszivárgása.

A NETHEMBA még vasárnap este jelentette az esetet az illetékes hivataloknak, és később biztosította az NCZI-t, hogy az adatok nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Az igazgató szerint a biztonsági rést már eltávolították. Arra nem tudott válaszolni, hogy az etikus hekkereken kívül más is hozzáfért-e az adatokhoz. „Ez még vizsgálat tárgya” – mondta az igazgató. Azzal kapcsolatban is így válaszolt, hogy az ügy miatt kinek kell viselnie a személyes következményeket. Ő maga nem tervez posztjáról távozni. Az érintettek, akik az adatszivárgás miatt anyagi kárt szenvedtek, akár kártérítésre is igényt tarthatnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?