10%-os fertőzöttség esetén az egész romatelep karanténba kerül

romatelep koronavírus

Ha a marginalizálódott roma közösségek tesztelése során bebizonyosodik, hogy a fertőzöttek száma a közösségben túllépi a 10 százalékot, akkor az egész romatelepen karantént rendelnek el. Ez derül ki abból a javaslatból, amelyet a vírushelyzet megoldására dolgoztak ki a marginalizálódott roma közösségekben. A javaslatot csütörtökön fogadta el a kormány.

„Azokat, akik az új típusú koronavírussal fertőződtek meg - a testhőmérsékletük 38 Celsius-fok fölé emelkedett, vagy más tüneteket is produkálnak, mint például a nehéz légzés vagy a köhögés -, a meghatározott egészségügyi intézményekbe szállítják, és kórházi ellátást kapnak” – tették hozzá a javaslat előterjesztői.      

 A pontos eljárásról az egyes területeken a regionális tisztifőorvos dönt. „A közepesen súlyos és súlyos eseteket a megfelelő egészségügyi intézményben fogják kezelni, a többi fertőzött pedig karanténként működő szálláshelyekre kerül (szállók, alkalmi kórházak, iskolák stb.)” – közölték azt is hozzátéve, hogy „a többiek otthoni karanténban maradnak, és egészségügyi ellátásban részesülnek, amelyben katonaorvosok, a tűzoltó- és mentőszolgálat tagjai, civil szervezetek és önkéntesek is részt vesznek”.      

A marginalizálódott roma közösségek tesztelését pénteken kezdik meg. A válságstáb információi szerint a romatelepekre nemrég mintegy ezernégyszázan tértek vissza külföldről, és közülük körülbelül 220-an mutattak légúti megbetegedésre utaló tüneteket. Az első szakaszban 33 kiválasztott telepen fogják elvégezni a szűrővizsgálatokat. A szakemberek pénteken a keceri (Kecerovce), jernyei (Jarovnice), tőketerebesi (Trebišov) és márkusfalvi (Markušovce) romatelepeken kezdik meg a tesztelést. Ezt követően Fülekre (Fiľakovo), Királyhegyaljára (Šumiac), Bártfára (Bardejov), Zboróra (Zborov), Savnikra (Spišský Štiavnik), Batizfalvára (Batizovce), Szepesvéghelyre (Hranovnica), Nátafalvára (Nacina Ves), Korompára (Krompachy), Merényre (Nálepkovo), Zsigrára (Žehra) és Martonházára (Ochtiná) is ellátogatnak.

A mintavételt a hadsereg, a rendőrség és több civil szervezet is segíteni fogja. A tesztelést pedig a kassai (Košice), besztercebányai (Banská Bystrica) és trencséni (Trenčín) regionális közegészségügyi hivatalok, illetve a pozsonyi Közegészségügyi Hivatal fogja biztosítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?